Igyekeztem később levetkőzni a tájszólásomat (2010)

„Beszédén most nem érzem a tájszólást. Elkopott az évek során?

Nagyon igyekeztem levetkőzni, mert a középiskolában mindig bántottak miatta. Úgy döntöttem, ezen ne múljék, most már megtanulok normálisan beszélni. Hellyel-közzel azért csak sikerült.

Nem merült fel, hogy színésznek áll?

Eszembe sem jutott. A filmforgatást néhány hét szórakozásnak fogtam fel, de aztán éltem tovább az életemet. Nem akartam több lenni, mint ami vagyok. Később, tizenhat-tizenhét évesen néhányan komolyan próbáltak színészt faragni belőlem, és igyekeztek a színművészeti főiskola felé terelni, de én nem akartam. Láttam a színészet szépségeit, de a nehézségeit is, és azt, hogy mekkorát lehet onnan bukni. (...)

Van kedvenc jelenete a filmből?

Hát... Az a jelenet tetszik a legjobban, amikor megtalálom a pénztárcát. »Hála Isten, én most becsületes megtaláló vagyok: akkor sem adnám vissza a gazdájának, ha két mankóval jönne elém könyörögni. Tollas kalappal meg puskával fogok járni, oszt minden paraszt hátuljába beleeresztek egy-két golyót, ezt a büdös baktert meg fölfogadom tehénpásztornak, de ha a legkisebb panaszt hallom rá, irgalmatlanul fölpofozom...« Ezt, ha álmomból fölkeltenek, akkor is elmondom.”