Akinek nincs részvénye, mit adjon el?

2013. július 22. 08:36

Csányi az első abban a sorban, amelyben Demján lesz a következő, akit majd szépen sorban a Magyarországról kivonuló energiaszolgáltatók követnek.

2013. július 22. 08:36
autognomia
Hacsaknem

„Csányi az első abban a sorban, amelyben Demján lesz a következő, akit majd szépen sorban a Magyarországról kivonuló energiaszolgáltatók követnek. Mint minden háborúban, a harc elsődleges vesztesei a zemberek, akik ezen valójában buknak, akik épp annyit érnek, amennyijük van. Minden látszat ellenére, a gazdasági szereplők »jobbik« fele csak addig vehető, vagy tartható meg kilóra, míg az érdekei úgy kívánják, ilyen formán független. A bérből és fizetésből élőknek azonban nincs hova kihátrálni, veszteségeik egyre növekednek, kurvára nincsenek részvényeik, amiket eladhatnának.

Nos, ha akarná, Csányi hivatkozhatna éppen egészségügyi okokra is, miként a Magyar Nemzet vizionálja. Nem teszi. Ellenkezőleg: az OTP Bank révén cáfol. És ezzel tökéletesen rávilágít arra, hogy ez az egész pontosan az, aminek látszik. A milliárdokon reklámozott, ellevelezett unortodox gazdaságpolitika másik oldalán a versenyszféra életbenmaradása a tét. Egy darabig átstruktúrálnak, áthárítanak, tőkét átcsoportosítanak és/vagy továbbállnak.

Ők mennek. Mi maradunk. Egészségügyi okokra hivatkozva itt, Abszurdisztánban, örülve annak, vagy megelégelve azt, hogy a mammut így is, úgy is jóllakik. A Fideszt meg majd csak elsodorja egy éhséglázadás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetigi
2013. július 22. 13:03
Szerző Efftárs: te legfeljebb magadat árulhatod, (ami egyébként nem egy nagy durranás, dacára annak, hogy dícséretes buzgalommal próbálkozol).
racer
2013. július 22. 11:01
A szerző a mainstream hülyék közül való. Érvelésének lényege, hogy itt etatista és retrográd leépítése zajlik az egyetlen, üdvözítő és virágzó kapitalizmusmodellnek, ami automatikusan pusztulást és "éhséglázadást" vonz maga után. Ez egyenértékű azzal, hogy nem Orbánék lennének, akkor jobb lenne a gazdasági helyzet. Felhívnám a butus, klisékirály szerző figyelmét arra a szolid tényre, hogy az ő általa egyetlennek és üdvözítőnek gondolt modell éppen válságban van, és a görögök, spanyolok, portugálok, olaszok tömegtüntetései, ill. a szlovének, csehek stb, adatai nem azt mutatják, hogy pusztán az 5 -évvel ezelőtti struktúrák meghagyása automatikusan működő gazdaságot teremt. Ehhez képest a jelenlegi magyar modell nem is olyan rossz. Sőt... Gondolkodni nem szégyen, ellenben a valóságra nem reflektált, újságban olvasott közhelyeket ismételgetni viszont szégyen.
bohocugyi allamtitkar
2013. július 22. 10:51
a sok fidiota orul, hogy esetleg ujra allami tulajdonban lesznek a kozmuvek. azert azt elfelejtik, hogy ismerve a fidess maffiat, akkor az allamnak plusz adokat kell majd beszednie, hogy fenntartsa nem csak az uj mamelukokat akiket az elere ultet majd tobb millioert, hanem az egesz halozatot. eddig ezt megoldottak a cegek es meg adoztak is.
elfelejtette
2013. július 22. 10:48
"Csányi az első abban a sorban" A sorhoz minimum két ember kell, de inkább három. Ostoba fasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!