A szörnyállam felfalja gyermekeit. Ákos, nemzedékének legjelesebbje, aki a Kossuth-díj és néhány zsíros állami megrendelés viszonzása gyanánt bármikor készséggel visszaveri a fényt a miniszterelnök környezetében – ha nem is személyes élmény alapján, de láthatóan – jól ismeri a korszak kárvallottjainak nyomorúságát. Ugyan ki tehetne tanúságot erről nála szebben és pontosabban?
A nagy és a kis generáció után a mai harmincas-negyvenes éveikben járók devizagenerációként fognak bevonulni a kollektív emlékezetbe. Ők azok, akiknek világrekordokat döntő adók mellet kell gyereket nevelniük, és fizetni a teljesen elszállt lakás- és autóhiteleiket. Ők azok, akik ha tudnak, külföldre menekülnek vagy a szürkegazdaságba. A létbizonytalanság érzetével kelnek és fekszenek, mindennapos társuk a szorongás, gyomorfekéllyel diagnosztizálják őket, rettegnek a holnaptól, és erre minden okuk megvan. Ők működtetik az országot, ők pénzelik a két nagy szövetséges kasztot: a politikusokat és a nyugdíjasokat, az ő mindennapos robotjukból vesz szignálokat a közmédia és új luxuskocsit Kovács Ákos.
Cserbenhagyott generáció. A bankokra kivetett extra adókból származó állami bevételek vajon kikhez kerülnek? Azokhoz, akik az elmúlt évtizedben a bankok gátlástalan üzletpolitikájának eredményeként és a teljes politikai garnitúra néma asszisztálása mellett az extraprofitot megtermelték? Azokhoz, akikről annyi bőrt húztak le a legkülönbözőbb jogcímeken, amennyit csak nem szégyelltek? Nem. Inkább elnyelte a költségvetés, hogy legyen miből kifizetni Ákost, és emelni a nyugdíjakat.
Becsapott generáció. Hiába változtak kedvezően a gazdasági körülmények az utóbbi időben, a bankoknak eszük ágában sincs ugyanazzal a következetességgel csökkenteni a kamatokat, ahogyan megemelték azokat a hitelválság kezdetekor – meséli egy devizaüldözött ismerősöm. Nem tudom, hogy ez a tapasztalat mennyire általános, de az aligha véletlen, hogy a Fidesz-frakció nyakig eladósodott tagjai valahogy megmenekültek. Aki Ócsán épített szellemvárost, az is nagyot kaszált, Csányi pedig éppen felfalni készül a kormányzati intézkedésekkel padlóra küldött konkurenciát. Megint csak azok a rendszer megnyomorítottjai, akik küszködve próbálnak talpon maradni egy olyan öldöklő versenyben, amely láthatóan nem mindenki számára kötelező.