Betiltani egy rendezvényt, avagy: mit kezdjünk a nácikkal?

„Régi probléma, hogy mit lehet csinálni a Jobbikkal és a híveivel. Nem érzem úgy, hogy tisztem lenne bárkinek is tanácsot adni, de talán megfontolandó lenne elvetni azt a stratégiát, amit a kormány követ. A két pofon kiosztása, a megregulázás nem működik, különösen nem akkor, ha a szélsőjobb zenekarainak tagjai kapnak állami kitüntetést, különösen nem akkor, ha a Fidesz kedvenc újságírója kéthetente zsidózik vagy cigányozik. A Fidesz néhány politikusa hiába ítéli el a Jobbikot és a kormány hiába ignorálja a pártot, ha közben politikájukban mérceként állítják maguk elé a szélsőségesek alapvetéseit.

Azonban tévednénk, ha azt hinnénk, hogy az ellenzék bármivel is jobban kezeli a helyzetet. A buzgó nácizás, az állandó ignorancia és a betiltás folyamatos követelése ugyanis nem megoldás, hanem a probléma szőnyeg alá söprése. A demokrácia sajátossága az, hogy mindenki szót kap, az is, aki megveti az egész rendszert és azzal, hogy az ellenzék (legyen az baloldali, liberális vagy konzervatív) ezeket az elemeket ki kívánja zárni a rendszerből éppen annak felszámolását követeli (és, hogy a történet teljes legyen, a konzervatív oldal nagy nevettetője, Deutsch éppen a demokrácia nevében kéri számon az indexen azt, hogy miért állnak ki a nácik szabadságjogaiért és a mandineren is lelkesen fogadják Orbán teljesen antidemokratikus lépését miközben Bayer Zsoltnak újfent sikerült egy szépet cigányoznia).

Amikor az Corvinuson megrendezett vitaestekre elhívták a Jobbik képviselőit, általános volt a felháborodás, amikor az Alternatíva oktatáspolitikai kerekasztalára Dúró Dórát hívták meg, voltak, akik inkább nem jelentek meg. Pedig a Jobbik a teljes népességen belül a harmadik legtámogatottab párt (kb. 10%-on állnak a teljes népességen belül, ami közel egymillió embert jelent, a választani tudók közül pedig 17% szavaznának rájuk) és azzal, ha elhallgattatjuk, betiltjuk őket, lemondunk a támogatóikról. Lehet, hogy nem elfogadhatóak az elveik és lehet, hogy olyan eszméket képviselnek, melyek egy demokráciában elfogadhatatlanok, azonban a jogaikat nem tagadhatjuk meg. Helyette inkább ki kéne eléjük állni és megmutatni nekik, hogy amit akarnak, az nem működik; hogy tévednek; hogy a politikájuk zsákutcába vinné az egész országot. Ahelyett, hogy szétvernénk az oktatási rendszert, lehetne azzal foglalkozni, hogy miért kerülnek ki tömegesen olyan diákok a gimnáziumokból és az egyetemekből, akiknek ezek az egyszerű válaszok megfelelnek.

Ellentüntetést szervezni, a jogsértéseik ellen fellépni persze lehet, de úgy látszik, hogy egy-egy alkalom kivételével a kormánynak ehhez nem fűlik a foga. Inkább állnak meg a Békemenet mögé, mely szervezet tagjai büszkén zsidóznak, és melynek menetelését például a cigányozó Bayer vezényli. Szívesebben alkalmaznak őrző-védőként elítélt gyilkosokat, akik szabadidejükben Hitlernek öltözött szerencsétlenekkel pózolnak. Nem csoda, hogy nem képesek és nem is akarnak velük szemben szakmai vitákban győzni és bebizonyítani azt, hogy tévednek, mert valójában nem gondolják így.”