Mégis, kinek a szabadsága?

„A kormányzó párt szégyenlősen, rejtezkedve esett túl saját jubileumán. Ahogy a szocialisták szoktak koszorúzni az október 23-i forradalom évfordulóin. A két történet közötti párhuzam magától értetődőnek tűnik fel. A különbség mégsem elhanyagolható. Mert a szocialisták hátán súlyos tehertétel a múlt, ötvenhatostól, Kádárostól, Gyurcsányostól. A Fideszén azonban épp a múlt látszik vitán felül álló referenciapontnak, amihez a kritikusok a maguk módján vetik hozzá a jelent, s máris a szabadságért küzdő ifjú Orbán Viktor áll szemben az önkényeskedő ötvenévessel...

A születésnapi megemlékezést persze nem azért hozták előre nagyszombatról nagypéntekre, mert a pártalapítók egykori önmagukat legszívesebben kiretusálnák, elhallgatnák, ahogy azt rájuk olvassák, hanem mert nem akartak könnyű prédaként felkínálkozni a vágóképek világának. A székházban ünneplő, már csak nevükben fiatal demokratákat ugyanis úgy lehetett volna ellenpontozni az odakünn szabadságot és demokráciát követelő ifjakkal, hogy közben épp a lényeg torzul el a híradásokban. (...)

Az egybegyűlteket cseppet sem zavarta, hogy kevesen vannak és abszurdokat beszélnek. Ők megannyi ifjú Orbán Viktorként szegültek szembe a mai miniszterelnökkel. A Hősök tere közelségében elhitték, hogy megint elkezdődött a múlt, és ők lesznek a jövő. Molnár Péter, hajdanán az SZDSZ-be dezertált egykori Fidesz-alapító sietve meg is alakította a Fiatal Demokraták Szövetségét. Nyilván, mert valakiknek ellen-Fideszre van igényük. A valóság meg nem számít.”