Tisztelt Honfitársaim!
Aki előítéleteket táplál a lelkében, az falakat emel önmaga köré. Aki pedig a megértés szándékával fordul másokhoz, az ajtókat nyit az őt körülvevő világra.
Az együttélés szabálya ez. A közös boldogulásé.
Ennek megértése és gyakorlása teszi az egy nemzethez tartozókat igazi, egymás javát kölcsönösen elősegítő politikai és kulturális közösséggé.
A másik embert csak az értheti meg igazán, aki önmaga megértésére is képes, és csak akkor lehetünk hűek másokhoz, ha önmagunkhoz is hűek tudunk lenni. Épp így a nemzeti kisebbségek is azzal válnak politikai nemzetünk részeivé, ha megőrzik értékeiket, és azokkal gazdagítják a közösséget. Ezért köztársasági elnökként szívből üdvözlöm és bátorítom mindazokat a kezdeményezéseket és erőfeszítéseket, amelyeket hazai kisebbségek gazdag kultúrájuk megőrzéséért és hagyományaik megújításáért tesznek.
A hazai cigányság, az évszázadok óta velünk élő roma közösségek mindig is osztoztak politikai nemzetünk sorsában. Volt, amikor együtt harcoltunk szabadságküzdelmeinkben, és volt, amikor együtt szenvedtük meg a világháborúk véráldozatait vagy a diktatúrák kegyetlen elnyomását. Sorsközösségünk kétségbevonhatatlan. Múltunk a jövőben is összeköt majd minket.
Közös utunk nem lehet más, mint az integrációé, a romák polgárosodásáé és sikeres felzárkózásáé. A feladat sok időt, társadalmi türelmet, megértést, segítségnyújtást, és talán még ennél is több emberi erőfeszítést, elszánást igényel.
Ugyanakkor újra meg újra ki kell mondanunk azt is, hogy aki egy másik embert, vallása vagy származása alapján hátrányosan megkülönbeztet, az ellen uszít vagy aljas indulatokat gerjeszt, az önmagát zárja ki politikai nemzetünkből. De ezen a napon azt is közösen kell kimondanunk, hogy a romák felemelkedésének útja sem lehet más, mint a nem romáké.
A romák jelentős része olyan nyomorúságos körülmények között él generációk óta, hogy számukra már-már lehetetlennek tűnik kitörni a szegénység ördögi köréből. Nem nyugodhatunk bele ebbe, mint ahogy egyetlen kiszolgáltatott helyzetben élő mellett sem mehetünk el becsukott szemmel.
Meg kell erősítenünk bennük a hitet, hogy bármilyen elkeserítő is a helyzetük, mégsem tekinthető reménytelennek. Segítenünk és bátorítanunk kell őket, hogy mind többen és többen értsék meg közülük: a boldogulás legelső feltételét a tanulás, a gyermekek iskoláztatása jelenti. Ezért arra kérem mindazokat, akik már ma is jó példával járnak elől a roma közösségek tagjai közül, a tanárokat, vállalkozókat, a családjuk megélhetéséért kemény kétkezi munkát vállalókat, hogy segítsenek meggyőzni a reményvesztetteket és hitetlenkedőket: a tanulással megszerzett tudás az ő gyermekeiket is alkalmassá teszi majd arra, hogy bármely szakmában becsülettel helyt tudjanak állni. Arra kérem a szegény sorsú szülőket, akkor is járassák iskolába gyermekeiket, ha nekik ez annak idején nem adatott meg! Magyarországnak szüksége van az ő tehetségükre, tudásukra, álmaikra! Társadalmunknak pedig segíteni és bátorítani kell őket a boldogulásért tett erőfeszítéseikben.
Mindehhez adjon erőt és hitet minden romának és nem romának mindazok példája, akik a beletörődés helyett a nehezebbik utat választották. Nyújtson reményt mindannyiunknak, hogy nemcsak sokan, hanem napról napra többen vannak, akik a szegénység ördögi köréből kilépve mutatnak követendő példát szűkebb és tágabb környezetüknek. A mai napon pedig – megannyi gondunk mellett is – fontos, hogy együtt osztozzunk abban a büszkeségben, amit mindazok teljesítménye jelent Magyarország számára, akik roma származású művészként, tudósként, sportolóként vagy saját szakmájuk elhivatott képviselőiként járultak hozzá közös értékeink gyarapításához.
Tisztelt Honfitársaim, Magyarország köztársasági elnökeként köszöntöm Önöket a romák világnapja alkalmából!