Klasszikusok klasszikusoktól

„Somlónak nagyon nagy szüksége van Fekete Bélákra és Györgykovács Imrékre. Egyrészt mert ők voltak azok, akik szűk húsz éve először mutatták meg, hogy Somló létezik. Másrészt mert ők képviselik a hidat a régi és az új között, miközben ők sem ehhez, sem amahhoz nem tartoznak. És fontosak azért is, mer hiába tűntek fel azóta ifjú titánok mérhetetlen tettvággyal vagy befektetők feneketlen pénzes zsákokkal (esetleg pénzes ifjú titánok), és mindenekelőtt jó borokkal, Somló egyediségét és modernségét legfeljebb Takács Lajosnak sikerült Feketéhez és Györgykovácshoz hasonlóan megmutatni.

Meglehet, ennek ellenére igazuk van azoknak, akik úgy vélték, Fekete Béla és Györgykovács fölött-mellett elsuhant az a szárnyas idő. De az ő boraik nem is a napi divatokról szólnak. Bár kétségtelen, hogy az utóbbi években nem egyszer futottam bele kétséges minőségű Fekete-borba (Györgykovácsnál egyszer sem), egyre inkább hajlok arra az Alkonyi László által felállított elméletre (amivel persze egykor nagyon nem értettem egyet), hogy Fekete Bélának mindig igaza van. Hiába gondolja azt a külső szemlélő, hogy egy-egy bort már ideje lenne piacra dobni, mert öregszik, veszít a komplexitásából…

Valahogy a végén mégis az a meggyőző bor kerül a palackba, ami épp annyira szól Somlóról, mint Fekete Béláról. És ugyanez igaz Györgykovácsra is: nincs fakszni, hipermodern borászat, rafinált eszközök. Mégis olyan borok születnek, amik éppúgy jellemzik Györgykovácsot, mint a hegyet. (Tanulságos meghallgatni azt is, hogyan ajánlja borait Györgykovács!)”