Minden rendben, már a jó időn is dolgozunk!

Ma szót ejtünk arról is, hogy a baloldali kormányzás ideje alatt egyszer sem csökkent az államadósság, de Orbán Viktor 2011-ben 3 százalék alá tudta azt szorítani. Hogy hogyan? Meg hogy ez már két éves sztori? Az most mindegy, gondolj az adásidőre! Jöhetne egy bevágás arról is, hogy nőtt a foglalkoztatottság. Hogy már három napja erről beszélünk? Nem baj, ünnep van, biztosan akad, aki még nem hallotta. Szóval kellene ide egy közgazdász, aki elmondja, hogy szépen növekedünk. Esetleg megjegyzi, hogy elmúltnyolcév és kettősmérce. Van még, aki ehhez a nevét adja? Nincs? Jó, akkor nyúljunk mélyebben a zsebünkbe, elvégre a mi költségvetésünk még mindig ötvenszer nagyobb, mint mondjuk az RTL2-é. Na, ennyi elég is, majd sport és fiatalok. Ja! Ki lesz a műsorvezető? Jegyezze meg, hogy ezek a fiatalok nem azok a rendbontó huligánok – igen, ez a szóösszetétel jó is lesz –, akik tudatlanul az utcán hőbörögnek. Remek, köszönöm! Munkára!

Így indulhat a nap a Kossuth Rádióban 2013 húsvét vasárnapján, és a reggeli adás pontosan eszerint alakul. Szerencsére nagyszombat estéjén ismét leadták az m1-en az adást arról, hogy a jókedv tanulható, úgyhogy panaszra igazán senkinek sem lehet oka. Az MTVA dolgozik. Az MTVA-ban mindenki hálás, aki dolgozhat. (Borbás Marcsi különösen hálás lehet egyébként, mert neki jelenleg annyi műsora fut, hogy a néző kivétel nélkül mindegyik műsorsávban ki van téve a veszélynek, hogy irritáló visongására riad.)

*

A kormányváltás óta mintegy ezer embert küldtek el a közmédiától. Jelentős részüket valószínűleg rettenetesen rosszul érintette az elbocsátás, de néhány sóhajba öröm is vegyülhetett: nekik legalább épségben maradt a gerincük. A fogaskerekeknek persze forogniuk kell, 240 főt a Start munkaprogram keretében, egy háromnapos gyorstalpaló után állítottak a menesztettek helyére. A munkaprogrammal együtt a százmilliós éves költségvetésű intézmény 444 millió 529 ezer 205  forint támogatást kapott „a kulturális értékek digitalizációjára”. A fordulattal néhányan az elbocsátottak közül is visszakerültek a közmédiához, köztük olyanok is, akiket eleve az archiválásért felelős területről menesztettek – természetesen jóval kevesebb bérért, jóval rövidebb időre, egyéb kedvezőtlen feltételek mellett.

Azt nem tudni, hogy az elbocsátottak közül hányan csatlakoztak a tiszta közszolgálati csatornákért demonstráló Nagy Navarro Balázshoz, de ex-kollégáik munkáját látva, hallva lélekben biztosan egyre többen. Aki fizikailag nem, azok közül pedig legalább egy személy más irányba lépett: Szabó Máté ombudsmannál jelezte, hogy kurva nagy gáz van. De a jogi fórumok malmai lassan őrülnek: hogy alapvető problémák vannak, arról csak ez év márciusában adott ki közleményt az ombudsman. A Start ugyanis azoknak szól, akik hátrányos helyzetűek, Budapestnél rosszabb munkaerő-piaci adottságokkal rendelkező területen élnek, nincs felsőfokú végzettségük vagy érettségiük.

A jobboldali sajtó mindeközben arról ír: „az elmúlt időben javult Magyarország megítélése a világsajtóban”, aztán arról, hogy kettős a mérce (az már csak ebben a kontextusban vicces, hogy a cikk címe „Hová tűnik az objektivitás?”), a közmédia médiatémában meg csak annyit közöl, hogy Magyarországon élő külföldieknek angol nyelvű bullshitgenerátort indítanak. Pénzért. Az MTVA ballépéséről hallgatnak.

*

Én szerencsés gyerek vagyok, munkám van, saját lakásban élhetek. Ha visszamegyek a szülői házba, a húsvéti zserbóra dupla adag csokit tud tenni anyukám, sőt még kalácsra is futja. Nálunk mindenhol be van kötve az internet, a kábeltévé, hozzánk napilap jár. Nekünk többnyire konzervatív az értékrendünk, de nem vagyunk vakok. Családom és én tanulhattunk, mi átlátunk a szitán. Nekünk van választásunk, és mi nem a közmédiát választjuk – legfeljebb ha éppen túl alacsony a vérnyomásunk. Mi nem Orbánra szavazunk.

De sokaknak nincs ma választása Magyarországon. Sokaknak csak kenyér van, mert vége a hónapnak, és ingyenes köztévé. Nincs iskola, tudás, nincs igény a valós információra. A reményre van igény, azt meg okos emberek közvetítik rádióhullámokon. A reményre van igény, meg aki mondja. Orbánra.

Meg aki mondja. A közmédiásra. Nem a székház előtt éhségsztrájkoló közmédiásra, hanem a gerinc nélkül munkába csúszóra, aki azért maradhatott helyén, mert a „munkáját jól végző szakemberek” egyike. Aki a helyén marad, mert az ő gyerekének is kell a falat. Aki elhallgat, aki torzít, aki félrenéz, amikor szelektál. Akinek tartás nélküli háta esténként bőségesen terített asztal előtt görnyed. És a munkahelyéről – éppen ezért – nem áll fel.