Mi, fiatal demokraták, hiszünk abban, hogy nem vagyoni helyzetünk, származásunk, politikai véleményünk, vallásunk, bőrszínünk, szexuális orientációnk tesz minket szabad, magyar polgárokká. Hiszünk abban, hogy demokráciában a hatalmat fékek és ellensúlyok rendszerének kell korlátoznia. Hiszünk abban, hogy egy ország alaptörvényének az állampolgárok legszélesebb körének konszenzusos véleményét kell tükröznie, összhangban az alapvető emberi jogokkal. Hiszünk abban, hogy a jogállam nem csupán egy technikai fogalom, hanem egy igazságos társadalmi rendszert megalapozó eszme.
Egy demokratának mindig van választása, és mindig, minden körülmények között fel kell emelnie hangját azért, hogy a demokratikus rendszer ne sérüljön. Áder János megtehette volna, hogy nem írja alá a módosítást. Végső soron pedig lemondásával fejezhette volna ki, hogy nem kíván egy, a jogállamot korlátozó rendszer létrehozásában segédkezni. Az Alaptörvény negyedik módosítása minden magyar állampolgár jogait jelentősen korlátozza azzal, hogy törvényerőre emeli a hajléktalankérdés kriminalizálását, az azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetését, illetve az élettársi kapcsolatban élő párok és gyermekeik jogfosztását, az európai uniós jogba ütköző röghöz kötést és az egyetemi autonómia korlátozását. Számos embert foszt meg vallása szabad gyakorlásától, mivel csak a Fidesz által elfogadott egyházak működhetnek hivatalosan, egyházként. A mindenkori ellenzéktől pedig a valódi választási kampány lehetőségét veszi el.