A fennálló modell különösen kényelmes a kiadóknak: miközben ingyen kapják meg az óriási pénzbe kerülő vizsgálatok végeredményét, még a szerkesztőgárdát sem kell méltó módon megfizetniük, ugyanis különös megtiszteltetésnek és karrierlehetőségnek számít ilyen munkát vállalni. Mindeközben a minden kutató és egyetemi hallgató számára nélkülözhetetlen folyóiratokra előfizetni nem kevés pénzbe kerül, különösen az egyetemi és egyéb könyvtáraktól kérik meg a hozzáférés árát busásan. Ha pedig egy laikus akarja elolvasni a saját kormánya állami támogatásával elkészült kutatást, akkor 20-40 dollárt is elkérnek egyetlen cikkért.
A helyzet visszássága ellen nem csak Swartz akart fellépni: korábban több ilyen irányú kezdeményezés is indult. Ide számítható egyes kutatók bojkottkísérlete az Elsevier lapjai ellen, illetve közvetetten az olyan, mára nagy presztízsű publikációk megalapítása is, mint a PLOS (Public Library of Science), amelyek azonban a szigorú publikálási feltételeken túl jelentős összegű pénzt is kérnek a kutatási adatok szerkesztéséért és megjelentetésért. Mások olyan szabad online könyvtárat hoztak létre, ahova még a publikálás (és a copyright érvényesülése) előtt töltik fel munkájukat. Az arXiv nevű kezdeményezés szervezői nemrég szintén bejelentették, hogy saját, szabad hozzáférésű tudományos folyóiratokat indítanak.