Podcastok: Mi kerül a töltelékbe?

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy látom, hogy a podcastingban néhány alaptípus vált bei:

1. Magányos harcos - Bár első pillantásra ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, valójában talán a legnehezebb. Igaz, hogy a legtöbb ember számára a legegyszerűbb ha csak saját magával kell foglalkoznia, ezerszeresen megbosszulhatja magát ez a takarékosság. Nagyon kevesen vannak ugyanis, akik képesek 30-60 percen belül úgy beszélni, hogy annak értelme is van, lekössék vele a hallgatók figyelmét és rávegyék őket, hogy legközelebb is visszajöjjenek. (Természetesen nem ebbe a kategóriába sorolandók azok a pocasterek, akik zenei műsort vezetnek és néhány perc duma után bedobnak egy 20 perces zenei blokkot.

2. Csak ülünk és fecsegünk - Léteznek zseniális rádiós személyiségek, akik látszólag csak össze-vissza locsognak, valójában azonban nagyon fontos dolgokról beszélnek. (A látszólagos összevisszasággal csak elaltatják hallgatóik éberségét, mivel azok azonnal odébb kapcsolnának, ha rájönnének, hogy komoly témákkal traktálják őket.) Egyesek úgy gondolják, hogy a komoly mondanivaló felesleges, minden megfogható tartalmat kivonnak a "beszélgetésből", marad a kellemes, üres jópofizás. Egyes reggeli rádióműsorokban ez működik is (a még kómában levő, vagy dugóban araszoló hallgató néha még hálás is érte, hogy nem terhelik túl az agyát), a podcastokban viszont illik az ilyen adásokat  legalább valamilyen témával enyhén átszínezni. (Nekem erősen korlátozott a podcastokra fordítható időm, ezért ha egy műsorban az egy percre jutó releváns információk aránya nem éri el az ingerküszöbömet, máris törlöm.) ...”