Borsod ma már a Nagykörútnál kezdődik

„Ez a lépésetek nem aratott osztatlan sikert a jobboldali közvéleményben. Sokan úgy érezték, »elárultátok« a nemzeti oldalt, és a balliberális ellenzéki erőkhöz pártoltatok.

A keretszámok brutális megvágása vállalhatatlan elképzelés függetlenül attól, hogy az ember a politikai paletta melyik térfelén áll. Ha 2008-ban a Gyurcsány-kormány idején elfogadhatatlan volt a tandíj, akkor most is legyen az. Annak idején a Fidesz kezdeményezte szociális népszavazáson az emberek 82%-a a tandíj eltörlése mellett, vagyis az állami finanszírozású felsőoktatás mellett döntött. Ehhez képest a miniszterelnök ma már az »önfenntartó felsőoktatásról« álmodozik. Nem lehet pártpolitikai kérdés, hogy ezt elutasítsuk. Hiszen, végül is »csak« a jövőnkről van szó! Persze kaptunk számos elmarasztaló üzenetet, olyat is, amely még a diákok utazási kedvezményeit is elvonta volna. Egyébként ugyanennek az idős levélírónak a 65 éven felüliek ingyenes utazásával már semmi problémája nincs, mert »ők azt megérdemlik«. Ez a fiatal-és jövőellenes hozzáállás sajnos úgy látszik oldalfüggetlenül jelen van a nyugdíjas- társadalomban. A »szoci mami« neten is terjedő vicces mémje mellé nyugodtan felvehetjük a »fidesz-mamit« is. A közös nevező a kádárista mentalitás. Mi igenis büszkék vagyunk arra, hogy a »földindulást« végső soron a mi hídfoglalásos ötletünk indította el. Egyedül ezeknek az utcai megmozdulásoknak az erejével sikerült elkerülni nemcsak a tandíj bevezetését, hanem azt is, hogy a kormány arcára ráégjen egy ostoba és joggal népszerűtlen intézkedés. Ha valami, akkor éppen ez szolgálta volna a baloldal visszatérését a hatalomba. Ezt még a legelkötelezettebb kormánypártiak is igazán beláthatnák. (...)

Ahhoz képest, hogy a Váralja Szövetség civil szervezet, elég részletes és kidolgozott elképzeléseitek vannak a gazdaság, a társadalom és a politika számos szegmensére. Őszintén szólva, ez így együtt leginkább egy jól kidolgozott pártprogramra emlékeztet. Vagy rossz nyomon járunk?

A Váralja Szövetség legszívesebben úgy működne, mint mondjuk az amerikai think-tank-ek, amelyek programokat, projekteket alkotnak, és aztán ezekkel »házalnak« a különböző pártoknál. Aki pedig felvállalja valamelyiket, azzal közösen kidolgozzák a részleteket. Ez volna az ideális – de sajnos a valóság mást mutat. Az elképzeléseinket egy mozdulattal lesöprik az asztalról, az utóbbi időben sokszor már válaszra sem méltatnak minket. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tavalyi megszüntetésekor például az egész szakma felhördült. Könyörgöm, milyen konzervatív kormányzat az, amelyik felszámolja az épített örökség intézményes védelmét?! Hiába volt minden tiltakozás, győztek a legnyersebb üzleti szempontok. Mindez súlyos kérdéseket vet fel az értékőrző emberekben, mégis nagyon nehéz az összefüggéseket megmagyarázni annak, aki nem ismeri a rendszer logikáját. Egy biztos: a jobboldalon még mindig sokak fejében élő »jó király és a rossz tanácsadói« legendájával le kell számolnunk. A miniszterelnök úr mindenről tud, és egyértelműen személyes felelőssége van a kialakult helyzetben. De nekünk, magyar embereknek is.

Mégis, nagyon sokan erőnek erejével hinni akarnak ebben. Mintegy utolsó politikai szalmaszálként kapaszkodnak abba, hogy »erről Orbán nem tudhat«.

Ma a közéletben a pártpolitika primitív szekértábor-logikája működik. Amikor a megrágalmazott Ángyán József mellett demonstráltunk, alig pár százan jöttek el. Az »antiszemitizmus elleni harc« nevű blöff jegyében viszont tízezres tömeget sikerült a ballib oldalnak a Kossuth-térre csődítenie. Most újabb százezres békemenet készül a választási regisztráció védelmében. Amíg az »antifasiszta« hisztéria vagy egy választójogi részletkérdés több embert visz az utcára, mint a magyar föld kérdése, addig ez az ország továbbra is ilyen elkeserítő állapotban fog maradni. A hazai társadalomnak a saját jól felfogott, közösségi és nemzeti érdekei mentén kellene szerveződnie. Az elmúlt két évtized legfontosabb tanulsága ugyanis éppen az, hogy ezekben az ügyekben nem szabad még a legszimpatikusabb politikai erőben sem vakon megbíznunk. Öntudatos társadalmat kell építenünk, amelyet nem lehet az orránál fogva, az ostoba párthűségre építve megvezetni.”