Tanácsköztársaság

2012. december 07. 09:44

Összeért tehát az a Fidesz-ellenes koalíció, amit az LMP nem is olyan rég megálmodott. Csak rá kell nézni a tanácsadói listára.

2012. december 07. 09:44
Szabó Anna
MNO

„Ki hitte volna, hogy ennyi kárt okozhat, hogy annak idején nem hallgattak elegen Szetey Gáborra, a Gyurcsány-kabinet személyügyi államtitkárára, aki végül nem azért vált híressé, mert be akarta vezetni a köztisztviselők teljesítményalapú bérezését. Már az új szervezetfelépítési rendszer kidolgozásával is az államtitkár volt cégét akarták megbízni, innentől vált nevetségessé az egész átalakítási kísérlet, ami hamar kudarcba is fulladt.

A közelmúltban nyilvánosságra került, 2006 és 2010 közötti tanácsadói szerződések döbbenetesen magas, 17 milliárd forintos költsége azonban végső soron Szetey Gábort igazolja, mert kiderült, hogy – hiába bízták meg az államtitkárt a nemes feladattal – valójában senkinek sem állt érdekében az államapparátus hatékony működtetése, sokkal inkább megérte kiszervezni a minisztériumi tevékenységeket a külsős, baráti cégekhez. Szetey mehetett vissza a multivilágba, ahonnan jött, a minisztériumokat pedig elözönlötték a haveri tanácsadók. (...)

Közöttük szerepel a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején a MeH-nek tanácsokat adó Karácsony Gergely jelenlegi LMP-s politikus korábbi munkaadója, a Medián közvélemény-kutató, csakúgy mint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Simor András jegybankár egykori vállalata, a Deloitte, illetve a Draskovits Tibornak vezetői státust adó PriceWaterhouseCoopers. De szép összeggel szerepel a sorban az MSZP másik pénzügyminiszterét, László Csabát, valamint a jobbikos Gyöngyösi Mártont foglalkoztató KPMG tanácsadó cég is, amely a lista szerint értékes stratégiai tanulmányokat készített. Kedvencünk az utolsó napjait rúgó MDF-et támogató Political Capital, amely vagyonokért osztogatott kommunikációs tanácsokat, és a híres Amway-ügynök, Vértes András cége, a hasonlóan független Gazdaságkutató Intézet.

Összeért tehát az a Fidesz-ellenes koalíció, amit az LMP nem is olyan rég megálmodott. Csak rá kell nézni a tanácsadói listára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2012. december 07. 12:44
Ha végignézem a listát, hogy hova, kinek szervezték ki a tanácsadást, nem látok mást, mint az ország legkiválóbb szakértőit az adott területnek. Ellentétben a mai kormánnyal, akiknek csupa csókos ad tanácsot seggnyalásként. Ha valaki nem áll be a sorba, azt valagba rúgják. Lásd például aki kifogásolta a Ferihegyet Liszt Ferenc repülőtérré való változtatását. Ámbátor ők is sorra hagyják ott Orbán süllyedő dereglyéjét. Mellár, Chikán, Ángyán. Egyre többe fog Orbánnak kerülni a tanácsadás, mert már csak az elvtelen seggnyalói lesznek erre hajlandók, egyre több pénzért, egyre hitványabb minőségben. Nem marad más, mint az Orbánjugend, a Vitézy félék ostoba, ámbátor szorgalmas csapata.
Az évek meg a rutin
2012. december 07. 12:29
A Fidesz ugyanezt csinálja, a lejárató fagyi visszanyal.
Valandil
2012. december 07. 12:19
A Fidesz sem különb, bár nem csoda: ugyanannak a páholynak a két szárnyáról beszélünk...
Dr. Kotász
2012. december 07. 11:54
Libatollal ékesített offshore banán Tanácsköztár- saság
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!