Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Hernádszentandrás község polgármestereként, az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyetteseként, valamint a több mint ezer kistelepülést vezető kolléga nevében tisztelettel kérem Miniszterelnök Úr közbenjárását, hogy a Vidék ébredésének és erősödésének időszakában, az önkormányzati szféra ígéretes átalakítása közben pontosan azon településvezetők élete ne válhasson egyik napról a másikra kilátástalanná, akik ma szinte egy személyben a hátterei és mozgatói annak a számos jó gyakorlatnak, robbanásszerű gazdasági fejlődésnek, annak a számtalan innovációnak, ami a vidék Magyarországán az elmúlt egy-két esztendőben markánsan tetten érhető.

Minél kisebb egy település, annál nagyobb szerepe van a változtatásokban, a saját arculat megtalálásában és annak kiépítésében, fenntartásában a polgármester személyének.

Érthető, hogy vannak a rendszerben, és talán látványosabban a kisebb lélekszámú településeken olyan vezetők, akik főállásban tartása és versenyképes megfizetése pénzpazarlásnak, sőt emberileg is irritálónak tűnik. Ugyanakkor ez nem alapozhat meg egy kollektív büntetést minden kistelepülés számára…

Pontosan akkor, amikor arról beszélünk, hogy el kell kezdeni önállósodni és saját útjaikat járni a településeknek, bizony egy kis település vezetőjének többszörösen nehéz a helyzete, ugyanis nem támaszkodhat olyan szakmai csoportokra, akik az egyes ágazati kérdésekben ötletekkel, kidolgozott javaslatokkal, sőt a megvalósításban is közreműködve előkészítik a vezető döntését. Ami ugyebár adott lehet egy nagyobb község vagy város esetében…

Meglehetősen nagy önmérsékletet igényel tőlünk azon egyoldalú és szakmaiatlan álláspont türelmes végighallgatása, amikor számos esetben egyes – önkormányzatokról csupán tankönyvekben olvasó – politikus kollégák és gazdasági szakemberek úgy összegzik magukban és a nyilvánosság felé is álláspontjukat ebben a kérdésben, hogy „…nagy település nagy gond, kis település kis gond…”. 

Remélhetőleg egyre többen tudjuk, hogy a valóság mást, és lényegesen árnyaltabb képet mutat. 

Egy település talpra állítására, fenntartható fejlesztési pilléreinek megteremtésére és egyúttal az igazán fontos – a szó nemes értelmében vett – településmenedzseri munkára fordítandó idő és energia kell, hogy a meghatározó legyen – ha valóban eredményeket akarunk elérni –, melyhez képest lényegesen kisebb szeletet képeznek a mindennapi feladatellátásban a „klasszikus értelemben vett közigazgatási teendők és kötelezettségek”...

Az önkormányzatiság napi gyakorlatát ismerő, és kellő szakmai rálátással rendelkező polgármesterek számos alkalommal egyértelműsítették, hogy bizony csupán a feladatok jellegében, de nem azok mennyiségében van különbség nagyobb és kisebb település vezetőjének napi munkája vonatkozásában. Remélhetőleg ezt mindannyian belátjuk, hogy a rendszer nem azért közeledett a finanszírozhatatlanság felé, mert településeink döntő többsége főállású polgármesterrel rendelkezik, akik bérezése – kistelepülések esetében – a statisztikai „átlagbért” sem haladja meg…

A ciklus közben érvényesíteni kívánt illetménycsökkentést követően egy 500 fő alatti település – melyek az összes magyarországi település egyharmadát képezik, több mint 1000 község – első embere a jelenlegi szabályozás értelmében 2013. január 1-től alig vihet majd több pénzt haza családjának, mint egy általa foglalkoztatott közmunkás... 

Továbbá a hivatali apparátus tagjainak jövedelme is meghaladhatja akár az egész településért felelősséget vállaló vezető illetményét…

Számos kistelepülési vezetőre és családjára komoly létbizonytalanság köszönt egyik napról a másikra, mivel ciklus közben erősen korlátozottak a lehetőségei a kieső jövedelemrész pótlására…

Egy 500 fő alatti településvezető esetében a 2013. január 1-től bevezetni tervezett illetmény esetenként kevesebb, mint a fele lesz a jelenleg a statisztikai átlagbér közelében lévő fizetésnek, míg a nagyvárosi kollégák jövedelmi viszonyai akár kiugró mértékben javulhatnak…

A megalázóan alacsony bérezés – mely önmagában is előrevetít visszafordíthatatlan következményeket, derékba törheti a hosszú évek óta felépített, és célegyenesbe fordult fejlesztéseket, vagy akár emberi sorsokat – a ciklus közben létbizonytalanságot okozva szünteti meg a 2010-es kandidálás pillanatában a mérlegelések részét képező, 4 évre kalkulálható kereteket…

Tisztelettel kérem kollégáim nevében, a 2013-as és a 2014-es évben, majd azt követően is biztosítsák számunkra az anyagi feltételeit annak, hogy minden energiánkat a megkezdett munka eredményes véghezvitelére tudjuk fordítani, és ne kelljen a napi átlagosan 12 órán, és az aktív hétvégéken felül családunk létbiztonsága érdekében további megélhetési forrás után nézni a mindennapokban, mely komoly negatív hatással lehet a ránk bízott közösség jövőjére is…

Hosszabb távon pedig előrevetíthető, hogy megbecsültség híján eltűnnek majd a rendszerből azon – még egy-két vidéki településen üde színfoltként meglévő – vezetők, akik teljes emberként, hivatásszerűen álltak a feladatok elé, akik úgy gondolták, hogy a rendelkezésre álló – a piaci viszonyokhoz képest erősen alacsony színvonalú – fizetés mellett is vállalják a munkát, és hozzák összhangba a magánéletüket az embert próbáló hivatással, s akik tevékenységükkel évről-évre sokszorosát előteremtik azon összegnek, „melybe a központi költségvetésnek kerülnek”…

Belépnek viszont a helyükre azok, akik eszköznek tekintik esetleg ezen pozíciót a meglévő profiljuk erősítéséhez, ügyfélkörük bővítéséhez. Továbbá megjelennek azon aspiránsok, akik a különböző szociális juttatásokhoz képest némiképp komolyabb jövedelmet várhatnak a polgármesteri tiszteletdíjtól…

Előrevetíthető szintén, hogy ezen folyamatok nem a kistelepülések megerősödését szolgálják, és még távolabb sodornak bennünket attól, amit Nyugat-Európában láthatunk, hogy a falvak bizony üde színfoltjai, összetartó és önfenntartó közösségei, komoly vonzereje az adott országnak. 

Megöli továbbá ez a folyamat azon éledező erőket is, akik az összefogással, a partnerség gyakorlati megvalósításával elkezdték építeni közösségüket, térségüket. 

Vizionálható továbbá ezen helyeken a kiúttalanság mélyülése során az állam által ellátottak számának drasztikus emelkedése is, az erős helyi kötődésű, szakmailag felkészült vezető hiányának következtében…

Engedje meg, hogy végezetül említést tegyek arról, hogy számos érintett kollégám nevében azért közöltem ezen gondolatokat, mert látjuk a jövőt, megvannak a céljaink, és hiszünk abban, hogy komoly és következetes munkával beindíthatóak a „fejlődés szinten tartható motorjai” a kistelepülések vonatkozásában is. Nem a központi források emelése a záloga a jövő fejlődésének, hanem sokkal inkább azok megfelelő struktúrája, a lokálisan kifejtett munka, az ötletekhez önállóan kapcsolt szellemi és anyagi bázis előteremtése, ami a mi feladatunk. 

Mindössze annyi a kérésünk, hogy maradjon meg a minimális feltétele és kerete annak, hogy képesek legyünk 24 órában dolgozni közösségünkért, lakosságszámtól függetlenül, hogy ne érezzük azt, hogy valóban mi lennénk a tehertételei az országnak, és gátjai bármilyen felemelkedésnek. 

Partnerek vagyunk abban, hogy a felmerülő problémákra a következményeket mérlegelve találjuk meg a valós, szakmailag kimunkált, az általánosítást nélkülöző, a teljesítményt minden szinten megbecsülő megoldásokat. A magyar Vidék az ország és talán egész Európa tartaléka, mely kincs egyelőre méltatlan helyzetben van. 

Mi is vállaltuk, hogy munkatársai leszünk a Vidékért tenni akarók és tenni tudók közösségének, és egymás munkáját megbecsülve ezt az ügyet sikerre is szeretnénk vinni!

Hernádszentandrás, 2012. november 2.

Tisztelettel:
Üveges Gábor
polgármester