Félelem, harag, történelem

2012. november 13. 16:10

Amit Bajnai képvisel, az a legmerevebb európai mainstream kapitalizmus. Egyetlen értelmes programpontja van: leváltani Orbánt.

2012. november 13. 16:10
Ratius
Sajtkészítők

„Jávor úgy véli, a súlyos krízis, amiben az ország van, komoly, sőt történelmi feladatot állít az LMP elé, azt, hogy valamilyen módon hozzájáruljon az Orbán-kormány leváltásához. 

Nekem pedig úgy tűnik, befolyásolható emberek azok, akik most minden eszközt elfogadhatónak tartanak a Fidesz leváltása érdekében. Gyűlöletüket, indulataikat könnyen felkorbácsolja a hagyományos baloldalhoz kötődő média, s az évek óta tartó hecckampány hatására ma már annyira borzadnak a Fidesztől, hogy akár az ördöggel is összefognának ellene. A történelmi perspektíva azonban nem haragból, félelemből, agresszív elszánásból összetákolt horizont. Kevés indulatunk van, ami mulandóbb lenne a gyűlöletnél. 

Az iszonyat a ma jelensége. A most kérdése. A pillanat problémája. 

Nem teremt történelmi távlatot..(...)

Bajnai ugyanis maga a program. Láthatóan sokaknak tetszik, de igen sok közéleti szereplőknek vállalhatatlan. Baloldaliaknak és jobboldaliaknak egyaránt. Mert amit Bajnai képvisel, az a legmerevebb európai mainstream kapitalizmus. Egyetlen értelmes programpontja van: leváltani Orbánt. És ami mögötte van, vagy utána következik, az nyilván nem más, mint a mainstream nyugati elvárásoknak való katonás megfelelés. Az, ami miatt az elmúlt húsz esztendőben tönkre ment az ország. Sem a ballra nyitó MSZP-nek, sem a zöld, alternatív LMP-nek nem vállalható, főképpen nem vállalható a Fideszből kiábrándult jobboldali tömegeknek. 

Miképpen az sem vállalható egy valóban újszerű politikát képviselő párt számára, ahogyan az Együtt 2014 a kormányváltást elképzeli. A teljes demokratikus ellenzék összefogásának meghirdetése ugyanis a kétpólusú pártrendszer újraélesztésére tett kísérlet. Az orbáni centrumpolitikát az új mozgalom az elmúlt húsz év mintái szerint támadja. A kormánnyal szemben egységes ellenzéket kíván szembeállítani. Nem tud kilépni a bal-jobb, bal-jobb logikából, nem tudd elszakadni a hagyományos politikai fogalmaktól, nem képes újszerű, eredeti, alternatív koncepcióval előállni, annak ellenére nem, hogy a körülmények, a választási szabályok, s nem utolsó sorban az esélyes pártok mineműsége gyökeresen megváltozott.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
füst
2012. november 13. 22:27
Sajnos Bajnai mögött intellektuálisan nincs olyan koncepció, ami előrelépést ígérhetne az országnak. Amit ő mond, az semmi más, mint a mainstream-hez való tökéletes illeszkedés. Ez pedig eddig sem jött be nálunk, hiszen 20 év után misem, dea régió többi állama sem tudott érdemben felzárkózni a Nyugathoz. Jelenleg pedig a közgazd mainstream pont szétrobbantja a társadalmakat a latin övezetben. A spanyolok, portugálok, görögök most fizetik meg a közgazd mainstream hibás elképzeléseinek árát. Ráadásul még az elképzelései mögött is csak heterogén, széttartó közösséget tudna összehozni. A kommunistáktól, az álzöldeken keresztül a balfordulatos szocikig és a liberálisokig. Ergo, kormányoznibiztosan nem tudna.
Akitlosz
2012. november 13. 20:37
Mert te mit akarsz kapitalizmus helyett? Kommunizmust? Abból volt részünk elég, túl sok is. Szocializmust? De hiszen most is az van!
korona
2012. november 13. 20:16
Mind azok, akik Bajnainak csak egyetlen kis kötőszavát is elhiszi, annyira naívak, hogy külön képzésere kellene járniuk a világképük bővítésére. Bajnait a Washington-i zsidók képezték ki arra, hogy BELÜLRŐL robbantsa szét Magyarországot (azt hiszik, hogy ez is olyan, mint Jugoszlávia, mert azzal is ezt tették). Ezek a zsidó globalizátorok pénzelik jelen esetben Bajnait, mert már pénzeltek néhányat, de azok sikereket nem értek el vagyis nem elegendőekete. "Nos, ime, itt van ez a "mi" zsidó Bajnai, majd vele megpróbálkozunk. Végülis nem sokba kerül az egész hajcihő, aztán, hátha sikerül." És kimást lehetne találni "Gavrilo Principnek" , mint egy ifjú, pénz- és nemkevésbbé hataloméhes Bajnai Gordont, aki belekóstolt a lakájok kiszolgálásába. Akik ismerik a dörgést, a legokosabb, ha Bajnai név hallatán gondoljonak azonnal másra, mert ez még azt sem érdemli meg, hogy gondolatmorzsát pazaroljunk rá.
sky.net
2012. november 13. 19:23
hagyjukmár ezt a baromságot , szarik ő a kapitalizmusra az már adottság ... ő szimplán csak hatalmat akar , és a hatalom nyújtotta források és lehetőségek kiárúsításából pénzt csinálni ...... nyomorult arctalan kufárpatkány, nem elvekkel szórakozik ő, hanem üzleti lehetőségeket lát a hatalom megszerzésében (ahogy az őt futtató rohadékok is ) tolják előre mint a csőgörényt a csatornában azmeg hogy ez embereknek tetszik ... duma ... van pár ezer hülye aki ugyanaz a pár ezer hülye aki ráébredt hogy fletóval szart se ér többé, és akkor itt van nekik a pótfletó fletó
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!