Holnapra késő lehet

2012. október 02. 21:24

Az illúziókért fizetett ár már eddig is tűrhetetlenül magasnak bizonyult és valamennyien fizetjük.

2012. október 02. 21:24
Vajda Péter
Népszava

„A politikai fórumokat – naponta tapasztaljuk – 1990 óta még sohasem sajátította ki ennyire egy kormány sem, a hivatalos közbeszédet pedig inkább »mellébeszédnek« lehetne nevezni, mivel azt eluralják a banalitások, a históriának Orwell 1984-ére emlékeztető »át-interpretálása«. Eközben pedig az elhatalmasodó válság elleni közös fellépés – mindenképp az egyik legfontosabb fejlemény Európában a Marshall terv óta – s az ezzel kapcsolatos érdemi viták úgy kerülnek ki a kormány látóköréből, mintha mindez egy másik földtekén, de legalábbis egy másik féltekén történne. (...)

Minapi litvániai beszédében Orbán kifejtette: »a magyar kormány naponta folytat egyfajta szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét. A litvánok nem tudják, milyen szerencsések, ők ugyanis szabadok, és nehéz elképzelniük egy olyan sorsot – ilyen a magyaroké –, amelyik nem szabad...«.

Az európaiak természetesen nem értik, hogy mitől mágikus, fetisizált szabadság-határ az a bizonyos 50 százalék, és miért is irigyli Orbán a litvánokat. Alighanem ők is arra a következtetésre jutnak, hogy a miniszterelnök szorult helyzetében előrehozott, permanens választási kampányt folytat. Amit ő szabadságharcnak nevez, az valójában szerecsenmosdatás: arra irányul, hogy bagatellizálja a nevéhez fűződő megszorításokat, azt, hogy az ország az elmúlt két év kudarcos nyomvonalán haladjon tovább, hogy ne induljon el egy új racionális pályán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gubbaszt0tt Zsivaj
2012. október 03. 08:13
Úgy látom, a mandiner teljes kollektíváját berendelték a Központba egy kis eligazításra. Ilyen sokáig nem szoktak aludni.
nyugalmazott tanár
2012. október 03. 06:48
Az "illúzió" bő 4%-kal csökkentette a GDP-hez viszonyított államadósságot. Mi ahhoz képest az a 22 milliárd? kb. 1/2%. Ennyit az "illúzióról".
Oldgóbé
2012. október 03. 06:47
A Népszava még él???
Peter8811
2012. október 03. 06:32
Ezt a 22.000 milliárdos illuziótokat tényleg valamannyien fizetjük vissza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!