Három új St Andrea a horizonton

„A Lőrincz György érzékeny szakmai hozzáállásával jópár éve csúcsra járatott St Andrea pincészet egyike a hazai borászatok sikersztorijainak. Borász, befektető(k), marketing- és kereskedői munka hasonló szintű és eredményű kooperációja extrém ritkaság számba megy idehaza. A csúcsra hágás óta sok esztendő telt el. Az arculat, a szortiment szerteágazódása egyértelműen sokat, de meglátásom szerint a borok stílusa is számottevően változott az elmúlt pár évben. A fa mindenképp háttérbe vonult, ami csakis pozitívum lehet. Voltak borok, melyek mára kikoptak, és az ember szíve vérzik miattuk (a teljesség legkisebb igénye nélkül: a 2005-ös Ferenchegy Chardonnay mérföldkő volt például számunkra, de a 6-os Ferenchegy Pinot a mai napig képes megvillantani, hogy az igazán összetett magyar Pinot a megfelelő termőhelyen képes szárnyalni; s hasonlók mondhatók el a Magyalosokról is).

De eközben üdvösnek mondható a letisztulás folyamata is. Eger ugyan burgundiai behatású borrégió, ahol Tokajhoz hasonlóan a sokszínű dűlőknek megvannak a maguk fontos üzenetei. De talán nincs szükség Egerben sem egy birtokról 8 féle (bonyolult fantázianévvel ellátott) dűlős fajtaborra (noha a dűlőfaggatásnál izgalmasabb dolog aligha létezik a borok világában). Persze azt sem lehet állítani, hogy Eger kizárólag a sokfajtás cuvée-k hazája lenne…fajtaborokra is ugyanúgy szükség van, csak ez a kép meg aztán végképp nem tisztult még le Egerben (nemhogy a bikavér vagy akár az egri csillag stílusa). (...)

Az igazat megvallva az elmúlt években mindig úgy éreztem, hogy nincs botlás a St Andrea borok minőségében a kezdetek óta. Ugyanakkor amellett sem tudok elmenni, hogy régebben sokkal több izgalmat találtam bennük. Nyilván én is változom. Ez a friss, fenti sor viszont újabb bizonyíték arra, hogy a pince nem csak hogy évtizede jelen van az élvonalban, de meghatározó és még inkább kiegyensúlyozott oszlopa a kortárs borászatoknak.”