Harcos volt, hős lett, ember maradt, egy embertelen műanyag világban

Most méltósággal bezárta az ajtót maga mögött.

Az Ormánságra az ország egyik legszegényebb térségeként szoktunk gondolni. Mégsem panaszokat hallottunk. Inkább egyfajta büszkeséget, hogy mennyit változott, fejlődött itt a világ.
„Sámod aprócska ormánsági település. A polgármester fogad bennünket. Sokan jöttek el egy rövid beszélgetésre: környékbeli polgármesterek, kistérségi vezetők, érdeklődők. Az egyik polgármester hozzám lép. Mondja, hogy odaszóltak a Fidesztől, hogy mit keres a környéken Gyurcsány és miért találkoznak vele. Gyakori eset. Hányszor megtörtént az elmúlt hónapokban, hogy a Fidesztől félve kerülték a találkozást ilyen-olyan helyi vezetők... De azt is látom, hogy egyre kevésbé fogadnak szót az emberek a helyi fideszes notabilitásnak. A félelmet lassan felváltja a megvetés. Meg a »csakazértis« hangulata.
Az Ormánságra az ország egyik legszegényebb térségeként szoktunk gondolni. Mégsem panaszokat hallottunk. Inkább egyfajta büszkeséget, hogy mennyit változott, fejlődött itt a világ az elmúlt tíz évben, vagy legyünk pontosabbak, ahogy a polgármesterek mondták, a szocialista kormányzás alatt. Dicsérik az egykori szocialista országgyűlési képviselőt, Kocsi Lászlót, aki szinte mindent elintézett: épült út, iskola, orvosi rendelő, szennyvízcsatorna.
Bónis Imre polgármesterrel útnak indulunk. Családokat látogatunk. Mondanom sem kellene, ugyanaz a panasz mindenhol: nincs elég munka. A közmunka egy kis segítség, több a semminél, de az sem jut mindenkinek, és a havi negyvenhétezer forint alig elég valamire. Nem kell ezeket az embereket munkára biztatni. Dolgoznának, ha lehetne, ha kellenének valakinek.”