„Miért húzódik az IMF-megállapodás?
Négy esztendeje Gyurcsány Ferenc kormánya két hét alatt megállapodott az IMF-fel. Az ellenzék most ezt a gyorsaságot kéri rajtunk számon. Csakhogy ez a gyorsaság szervilis megállapodást szült, a nemzeti érdekeket nem is lehetett így képviselni. Ezzel ellentétes a véleménye az Orbán-kormánynak. Nem a gyorsaságot, hanem érdekeink védelmét tartjuk fontosnak a tárgyalásokon. A kormány már tavaly novemberben egyértelművé tette, hogy elővigyázatossági hitelkeretben gondolkodik. Nem forrásra, hanem biztonsági hálóra van szükségünk, mivel tőlünk független tényezők, így az euróválság olyan gazdasági helyzetet teremthetnek, amely megnehezítheti a magyar államadósság refinanszírozását. Ezt a védőhálót pontosan azoknak az államoknak találta ki az IMF, amelyek fizetőképesség szempontjából nem szorulnak rá a hitelre: ha egy ország gazdaságát negatív külső tényezők veszélyeztetik, akkor se csússzon bele a válságba. (...)
Ön szerint kit nem sértett meg eddig a kormány a társadalompolitikai intézkedéseivel?
Az államférfit a politikustól az különbözteti meg, hogy döntéseiben a rövid távú, politikai haszonszerzés helyett a nemzet érdekeit tartja szem előtt. A kormány a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy vagy a közigazgatás átalakításával ezeket a rövid távú célokat elsöpörte. Az átalakításokat az elmúlt húsz évben éppen ez a haszonszerzési elv akadályozta, hiszen a szavazatmaximálás érdekében semmilyen társadalmi csoport ellenében nem mertek cselekedni az MSZP–SZDSZ-es kabinetek. Ezért folyamatosan szőnyeg alá söpörték a gazdasági és társadalmi problémákat. Aztán ezek a gondok egymásra találtak, egyre nagyobbra duzzadtak, és már-már társadalmi robbanással fenyegettek. Két esztendeje, a választások estéjén, az eredmények tudatában Orbán Viktor akkor még miniszterelnök-jelöltként nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy élete legnehezebb időszaka lesz a következő négy év.
Miben látja a kormány sikerességét, hogy a konfliktusok nem torkollottak sztrájkokba, nagyobb, százezres tüntetésekbe?
Remélem, az emberek nagy többsége látja, hogy nem könnyű a helyzet, és elfogadja: lehet, hogy számára nem kedvező döntés születik egy-egy kérdésben rövid távon, de a jövőre nézve ezeknek valójában jótékony hatásuk lesz mind az ország, mind az egyes állampolgár számára. Biztos vagyok benne, hogy a mostani eseményeket néhány éven belül másképp fogjuk értékelni, de ha most nem cselekedne a kormány, a gondok csak terebélyesednének. Nem a pillanatnyilag a társadalomban érzékelhető feszültségből kell kiindulnia a döntéshozóknak és a kormányzatnak. Az felelőtlenség lenne. Most nem feltétlenül csak arról van szó, hogy az elmúlt húsz év és a 2002–2010 közötti időszak öröksége miatt kell egy olyan politikát végrehajtanunk, amely a szakadék széléről visszarántja az országot. Ugyanis az elmúlt három–négy évben az egész világot uraló gazdasági dogmák buktak meg. Világossá vált mindenhol, így az EU-ban is, hogy az a válságkezelés, amelyet a múltban alkalmaztak, mára nem érvényes. A gazdasági és társadalmi keretrendszerek elvi értékeit megőrizve, de bizonyos belső mechanizmusait újragondolva kell átalakítani az országot. A kormány ezt a politikát konzekvensen fogja végigvinni a következő két évben is. Alapelvünk, hogy csak a saját gazdasági növekedésünk termelheti ki a jóléti intézkedések fedezetét, így felelőtlen, hitelekre alapozott osztogatást ez a kormány soha nem fog végrehajtani.”