Németh Zsolt elárulta, mi a Tisza győzelmének jó oldala, és azt is, mi lesz az idei Tusványos fő kérdése

A Fidesz alapítója a választási vereség okairól, a Tisza térnyeréséről, valamint a jobboldal megújulásról is véleményt mondott.

A korrumpálás kiterjesztésének a vallási-spirituális-ezoterikus szférára már voltak parlamenti előjelei, de az ópusztaszeri beszédig nem hittem, hogy Orbánnak szerepe volt a kitervelésében és lehetővé tételében.
„Bár a korrumpálás kiterjesztésének a vallási-spirituális-ezoterikus szférára már voltak parlamenti előjelei– például a szentkorona körüli sámántánc –, de az ópusztaszeri beszédig nem hittem, hogy Orbánnak szerepe volt a kitervelésében és lehetővé tételében. Nyirő József földi maradványának meggyalázása nem sorolható teljesen a pogányosítás tárgykörébe, viszont nyíltan Orbánék (vagy csak Kövér László?) színjátéka volt. A kereszténység korrumpálásának eddig legnyomatékosabb megnyilvánulását, az ópusztaszeri bálványavató beszédet azonban Orbán teljesen magára vállalta, még ha talán nem volt is sok köze a megírásához. Sőt talán a koncepciójához sem, amit – mint látni fogjuk – lehetségesnek tartok.(...)

Orbán hasadt szellemiségű messiási szerepvállalása szempontjából az összekevert (majdhogynem turmixolt) bibliai és pogány elemekkel kell itt először is foglalkoznunk. Hadd emeljek hát ki beszédéből néhány pogány elemet. Ilyen például a mitologikus turulmadár, a vérszövetség, a kétszívűség, a jelekből olvasás. Az utóbbiról kifejti: »Aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. Aki kormányoz, tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. A jelekből tudja, mikor van ideje szólásnak, és mikor van ideje a hallgatásnak.« Itt a pogány jelekből való olvasás sámáni tudományát összekutyulja a héber Biblia Prédikátor könyvének harmadik fejezetében olvasható versekkel: »Mindennek megszabott ideje van (...) Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.«”