„Európa jövője szempontjából előbbre valónak tűnik, hogy milyen hatása lehet e keménykedésnek. Az ugyanis nagyjából borítékolható, hogy az Ukrajna elleni szankciók felvetése, a legdemokratikusabbnak elismert posztszovjet ország belarusz útra terelése a szomszédsági politika kudarca is. Sőt, ha ennél is tovább megyünk, e hirtelen keménykedés kapcsán felvetődik az a kérdés is, vajon mit akar, akar-e valamit kezdeni Európa Ukrajnával. Nem csak belső problémáinak eltakarásáról, a további bővítés elodázásáról van-e csupán szó? Szűk látókörű ugyanis az a hozzáállás, amellyel ily látványosan taszítja el magától az unió Kijevet, amely minden demokratikus botladozása ellenére is az EU felé törekszik. Ukrajnának ugyanis ezek után nemigen marad más útja, minthogy a válság hatásait is enyhítendő, nyit a logikusnak tűnő keleti integrációs szervezetek felé.
S hogy az EU ezt akarja-e? Aligha. Mindenesetre keleti politikájával mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így legyen. Egyébként ez sem lenne probléma, ha a brüsszeli stratégák nem rettegnének annyira attól, hogy az eurázsiai geopolitikai térség másik pólusa is integrálódjon. Ez a keret ugyanis természetes módon leginkább Európa felé lehetne nyitott, ám úgy látszik, egy ilyen esélyre ma az unió inkább veszélyként, semmint lehetőségként tekint. Így aztán egyre fogyó erejét is inkább a büntetésre, a megregulázásra fecsérli.”