Mivel tudta, hogy elképesztően lassú, az ő érdemi leleplezésére képtelen ellenzékkel áll szemben, könnyű szívvel vállalta azt a rizikót, hogy egy hazugsággal álljon elő, és elő is állt »az IMF nemzethalál-listája« ötletével. Ezt pedig azért találta ki, hogy másnap legyőzhesse a belőle következő veszélyeket. Kicsit kivárt, amíg az ország megpróbál ebből a knockoutból a négykézláb állásig elvergődni, majd alig huszonnégy órával később már közzé is tette a mondatot, amellyel visszatornázta magát a megmentő szerepébe: ezúttal attól fogja megszabadítani az országot, hogy egy alávaló, elképesztően galád és a nemzet minden porcikájára nézve ártalmas feltételrendszerrel kelljen egyezségre jutnia az IMF-fel. Miáltal utólag annak a vargai mondatnak a végtelen koherenciája, valamint eredeti értelme is azonnal megvilágosodott, miszerint »nem lehet megúszni az IMF-hitelt«. Egyszersmind hülye lett csinálva mindazokból, akik a másik oldalon több napon át nagy energiákkal tetszetősebbnél tetszetősebb elméletek fölállítására pazarolták a drága idejüket, hogy elmondhassák: a kormány körüli emberek már teljesen meg vannak zakkanva, és csupa egymásnak ellentmondó dolgok jönnek a szájukból kifelé, úgyhogy az ellenzék sminkelheti magát a föllépésre.”