A Sólyom-ügy

„Amikor pedig egy konzervatív tudós és államférfi – nyilvánvaló: a maga katolikus és konzervatív módján, hogyan másképp? – élesen megbírálja a jelenlegi jobboldali kormány alkotmányellenes, törvénysértő, antidemokratikus, antiliberális és antiszociális politikáját, kétféle balközép hírmagyarázattal találkozunk: az egyik instrumentalizálja Sólyom beszédét, hasznosítani próbálja a jelenlegi ellenzéki politika számára (s ezért figyelmen kívül hagyja a volt köztársasági elnök érezhető viszolygását ettől az ellenzéktől); a másik (bocsánat az illetlen kifejezésért, de ez illik ide) hisztizni kezd, mert eszébe jut, hogy a múltban Sólyom hányszor sértette meg a balközép helyes vagy helytelen előítéleteit, bántotta érzékenységét vagy politikai érdekeit.

Nem is idézem a Sólyom Lászlónak címzett különféle sértéseket és illetlenségeket. Ahelyett, hogy méltányolnák, hogy valaki leküzdi a láthatólag mélyen gyökerező politikai identitásából származó tartózkodást, és elfordul az identitását osztó, de elveit sértő társaitól, semmit nem fogadnak el, ami kevesebb, mint a szociálliberális balközéppel való teljes és hiánytalan azonosulás, politikai szolidaritás (bűnbánat, töredelem, megtérés).

Azon fölül, hogy ez meghökkentő politikai ügyetlenség, szembetűnő: a tűrhetetlen rossz modor intoleranciáról, sőt: bosszúvágyról árulkodik. Sólyom professzornak nyilván nehezére esik fölrónia a konzervatív jobboldalnak a vétkeit. Az ilyesmi a közélet drámai pillanatai közé tartozik, megérdemelne némi tapintatot, megértést. Sólyom László nem a jobboldal árulója, nem renegát, akit mind az elárultak, mind az új szövetségesek jól-rosszul leplezett megvetéssel szoktak üdvözölni. (Ennek ellenére a balközép épp ezt követeli: tessék árulónak lenni, akkor számíthat némi baráti hátbavágásra, barackra és fülhúzásra.)

Ha a balközép ennyire intoleráns és rosszhiszemű, akkor ugyan mit lehet várni majdani kormányzásától, amely – az ígéretek szerint – majd visszaállítja a demokráciát, elhozza a jólétet, a békét és általában a közboldogságot?”