„- Kétharmados kormányzás, egypárti alaptörvényhozás, centrális erőtér, unortodoxia. Ebben a közegben milyen üzenetű, mennyiben más az állami ünnep?
- Augusztus 20. hagyományos témái közül csak az alkotmányt kell kivenni, és a maradék ünnepelnivaló így is működőképes. Az alkotmány kiradírozása meg is történt azzal, hogy a Fidesz áprilisban, húsvétkor fogadta el a hatályos alaptörvényt. Az alkotmány amúgy sem találta helyét az ünnepen, semmilyen liturgikus hagyomány nem tapadt hozzá, polgáraink nem vonultak, nem gyülekeztek az alkotmány alatt, nem kerestek fel semmilyen helyet és nem kellett meghallgatniuk olyan beszédeket, amelyek az alkotmányról szóltak volna. Az elmúlt két évtizedben egyedül Sólyom László kísérelte meg, hogy első nyilvános köztársasági elnöki beszédét ezen a napon mondja el, hagyományteremtés szándékával, de a szándékból nem lett hagyomány, és már ő maga sem ragaszkodott hozzá a következő években, hiszen eleve rossz pillanatot választott: reggel kilenckor a kihalt Kossuth téren nem a legnagyobb élmény beszédet tartani. Pedig az a 2005-ös beszéd egész elnöki működésének legjobb szónoklata volt, nem is emlékszik rá senki, talán csak Áder János, aki ezt a hagyományt újítja fel az idén, hasonló sikerrel. Ugyanakkor augusztus huszadikán elférne még valami államfői jelleg, ha már az első államfőnek, Szent Istvánnak ez az ünnepe. Ha lesz egyszer egy újabb alkotmányozás – talán még megélhetjük –, akkor az alkotmányt érdemes lenne ehhez a naphoz kötni, újra bevonni az ünnepbe. Még azt is el tudom képzelni, hogy a köztársasági elnökök ötévente ezen a napon váltsák egymást ünnepélyes keretek között.
- Az ilyen jellegű események ugyanakkor valóban államivá teszik a nemzeti ünnepet.
- Ettől még a polgárok természetesen azzal töltik az idejüket, amivel akarják. Nem kellene feladni az ünnep kitöltésének igényét, pedig augusztus huszadika mindig is a legkötöttebb koreográfiájú ünnepünk volt: vannak benne változó pontok, de a körmenet és a tűzijáték mindig adott, délután ötkor és este kilenckor mindig megvan a tradicionális eseménysor. Más nemzeti ünnepeinknek jóval szegényesebb a koreográfiája, március 15-ből eltűnt már a koradélutáni vonulás hagyománya, csak a Múzeum-kerti bóvli maradt; október 23-ának pedig soha sem volt semmije, minden évben máshogy ünnepeltük, ha egyáltalán. 1990-ben Antall József hatására választotta az országgyűlés augusztus 20-át a legnagyobb – s ezért állami – ünnepnek, az SZDSZ március 15. mellett érvelt, és jellemző módon október 23. mellett senki nem kardoskodott igazán, holott a köztársaság 1989-es kikiáltásának mégiscsak ez volt a napja, nem augusztus 20-a, amelynek azért mindig megmaradt egy monarchikus bukéja, alkotmány és új kenyér ide vagy oda. Az állami ünnep naptárbeli elhelyezkedése sem szerencsés, mert ilyenkor az egész világ nyaral, a magyarokat kivéve, ezért a világban mindenütt csak egy afféle »low key« fogadást lehet rendezni a magyar nagykövetségeken, hiszen minden potenciális vendég a szabadságát tölti valahol. A magyarok ezzel szemben úgy nyaralnak, hogy augusztus 20-ára már hazaérkezzenek, erre a napra a főváros is újra megtelik, a polgárok leteszik a strandpapucsot, és másnap bemennek a munkahelyükre. Nekünk ekkor ér véget a nyár.”
