„Már a megyei lapban is sokat olvastam a munkálatokról. Egy apró – vagy nem is olyan apró - részlet azonban megindította bennem az un. református vezérhangyát. Ez pedig nem volt más, mint a szószék eltávolítása a Bazilikából. Jó, azért ki nem dobták, de feladatától fosztottan egy bemutatásra szolgáló kiállítási darab lett belőle a Millenniumi-kápolnában. Több helyen is hangsúlyozzák, hogy ez a szószék 19. századi Storno Ferenc vezette átalakításkor került a templomba, mely eredendően nem Bazilikának, hanem a szerzetesközösséget szolgáló szakrális térnek épült. Alapos elemzést kapunk arról, hogy melyik változtatás miért történt, hogyan töltheti be most jobban az épület a funkcióját.
Nekem, a kálvinistának, mégis szívig ért ez a szószék eltávolítás. Tudom, tudom, katolikus testvéreink nem nagyon használják amúgy sem, még ott sem, ahol eredeti része a templomnak. Próbáltam utánajárni, kicsit »kutatgatni«, hogy mi ennek az oka, de igazán autentikus és alapos magyarázatot sem a világhálón, sem az általam megkérdezett katolikus kollégáknál nem találtam. Többször felmerült a II. Vatikáni Zsinat liturgiai reformja, mint fordulópont a szószékhasználatban ill. nem használatban, de, mint kiderült, ez sem magyarázza mindenestől a szószék használatának ilyen mértékű háttérbe szorulását. (...)
Számomra a szószék és az úrasztala elválaszthatatlan. Jelentik Isten írott, hirdetett valamint látható Igéjének központi szerepét és egységét. És nem véletlenül van a legtöbb református templomban a szószék »árnyékában« az úrasztala, mert ami ott zajlik, az az Ige által lesz érthetővé, és az Igéből nyeri a megalapozást. Mindegyikre aztán a Szentlélek Isten üti a pecsétet. Nem kell feltétlenül szédítően magasnak lenni a szószéknek, de jó, ha megadja a méltóságot, no nem a prédikátornak, hanem Isten szavának.”