Az önfinanszírozó felsőoktatás

„Szüntessünk meg – a kormánytöbbség gondolatát követve – kutatói műhelyeket azért, mert az általuk kínált képzési forma pillanatnyilag nem népszerű? Vannak olyan tanszékek, amelyek mindig is nagyon kevés hallgatót oktattak, de kutatómunkájuk és publikációs tevékenységük nemzetközi színvonalú volt, és ezért az onnan kikerült hallgatókat világszerte szívesen fogadták. Csak egy példát mondok a számos közül: a magyar egyiptológiáét. Érdemes nálunk ilyen képzést fenntartani, amikor egy fia piramisunk sincsen?

Ha a felsőoktatási intézmények által kínált árut – a tudást, a kompetenciákat – a piacon keringő egyéb javakhoz hasonlóan kezelik, maholnap súlyos áruhiány lép fel. Pillanatnyi érdekek juttatnak fontos oktatási, tudományos, fejlesztő műhelyeket az ellehetetlenülés határára vagy sorvasztanak el. Tekintélyes tudósok fogadnak el külföldi kutatói meghívásokat, ígéretes fiatalok hagyják el vagy a pályát, vagy az országot. A felsőoktatás tudásteremtő képessége észrevehetően csökken.  

Ez drámai szintre fokozódik, ha bevezetik az állami egyetemeken is a nyugdíjba küldés 62 éves korhatárát. Ezzel a döntéssel doktori iskolák, tanszékek, egész karok gyengülnek el, talán visszafordíthatatlanul. Belátható, hogy ez az intézkedés is a kurzuslovagok »helyzetbe hozását« segítené elő. Pedig, ahogy már az ókorban mondták, a tudáshoz »nem vezet királyi út«. A tudásteremtésre nem alkalmas udvari tudósok pedig legfeljebb másodosztályú értelmiségieket tudnak képezni, saját képükre és hasonlatosságukra.”