A betegek

„Ameddig tartott az olimpia, addig az olimpiát gyalázták.

Most, augusztus 20-a alkalmából ezt az ünnepet gyalázzák. (...)

Ezek az emberek betegek. Ezért tudom az eszemmel, hogy nem is szabadna őket gyűlölni – de azért gyűlölöm őket, és meggyőződésem, hogy ha nem léteznének, valamivel egészségesebb, élhetőbb, szerethetőbb hely lenne ez a szintúgy beteg világ. De mivel keresztény ember vagyok, mélységes bűntudattal tölt el ez a meggyőződés, és a gyűlölet érzése, s e bűntudaton keresztül visszhangzik fülemben Csókai András igazsága: »Ezeket a szerencsétleneket nem jobbá kell verni, jobbá kell őket szeretni.«

Tudom, hogy ez az igazság. Csak sajnos én képtelen vagyok rá. De igyekszem – legalább annyira, hogy soha-soha ne keveredjek az újpogányok közé. Valószínűleg ez, és csak ez tartana vissza attól, hogy megüssem őket. Ezért, és csak ezért marad a csonttá soványodott tény: ezek a szerencsétlenek nem csak betegek, de végtelenül és barokkos túlzásokba menően ostobák is.

A fentebb idézet mondatokból egészen egyszerűen semmi sem igaz. István nem volt sem szadista, sem hataloméhes trónbitorló. Továbbá ő igenis választás előtt állt: Bizánc vagy Róma, kereszténység vagy ősi pogányság – tessék: Európa vagy Ázsia. Mindössze ennyi volt a választás őelőtte. És ő választott. S bizony keresztény államot alapított – s megteremtette egyszersmind a magyarság túlélését. A sajtkészítő álnév mögé bújó nyomorult pedig (aki álnevét feltételezhetően a zseniális Monty Python Brian élete című filmjéből kölcsönözte) mindössze a tudományos materializmus és a marxi történelemszemlélet vaskos, lábszagú hülyeségeit böfögi fel, amikor egyén és társadalom viszonyát és az egyén történelemátalakító képességét »elemzi«.”