Farkasok és emberek

„Nem mondható, hogy Sólyom László aszófői beszédét különösebb rokonszenv és megértés fogadta volna. A kormánypárti sajtó tudomásul sem igen vette, a baloldali pedig többnyire, ha nem is kivétel nélkül, fanyalogva, bosszúsan, sőt helyenként ingerülten reagált. Sólyom nem tért meg, nincs minek örülni – ami kritikát pedig megfogalmazott a regnáló kurzussal szemben, azt korábban kellett volna, most már fölösleges, köszönjük, nem kérünk belőle. Tamás Gáspár Miklós ezt a sivár provincializmust – nem először – elég részletes bírálatban részesítette. A magam részéről a provincia mögött az erdőt is látni vélem. Most erről, röviden.

Első ránézésre az ügy politikai alapképlete egyszerű: Magyarországon, mint mindig, ma sem lehet középen állni, mivel ilyen hely egyszerűen nincs. Vagy velünk van valaki, vagy az ellenséggel. Belgákra nincs szüksége senkinek. Bármit mond, csak abból a szempontból számít, hogy nekik vagy nekünk használ-e. Bírálatot legföljebb zárt ajtók mögött, s kizárólag választási meg kommunikációs szakértőktől fogadunk el.

Nem is állítom, hogy ez a diagnózis téves, hiszen politikai, ott pedig igazság és tévedés gyakran valóban metaforák. Az azonban talán belátható, hogy ez a diagnózis csökevényes. Lényege leegyszerűsítve: a közép nincs. Ez érthető, de meglehetősen semmitmondó állítás, akárhány flekkben fejtjük is ki. Csak arra alkalmas – arra viszont nagyon –, hogy a célszemélyt érdektelennek, fölöslegesnek, véletlenszerűnek mutassa be. Aszófő és Sólyom – a hely és a személy nagyon is jól illik egymáshoz a politikai lényegtelenség szempontjából. A terepet fölosztottuk, a határvonal mint terület nem létezik. Aki oda akar állni, nem áll sehová. Csak a barát és az ellenség van húsból és vérből, mindenki más csak árnyék.”