Az átlagos magyar megállás nélkül nyakal

„– Sokan épp emiatt támadják mostanában. Vagyis, hogy egy felelősségteljes pszichiáter az alkoholisták országában hogy adhatja a borának a »Lelkifröccs«, sőt a »Lelkibéke« nevet. Mi ennek az üzenete?

– Igen, eszembe jutott, hogy esetleg támadásoknak leszek kitéve emiatt. Hogy orvosként alkoholistákkal foglalkozom, közben pedig beszállok egy ilyenbe, de félreértés ne essék: azt egyáltalán semmivel nem sugallom, hogy a lelki békét a borivás adná meg. A borok hátsó címkéjére oda is írtam egy pár soros üzenetet, amit fontosnak tartok. A magyar ember, és most a nagy átlagról beszélek, ha alkoholról van szó, megállás nélkül nyakal. Nincs benne sem a kontroll, sem a bor megbecsülése. Egyedül a hatás és az ár-érték arány érdekli. Ezzel vezeti le a feszültséget. Ugyanakkor a mértéktartó ivásnak elképesztő hagyománya van különböző európai kultúrákban. A franciák is isznak, de az alkoholizmus mint következmény korántsem akkora, mint nálunk. Állítólag Magyarországon egymillió alkoholistáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan ember ma az országban, akinek az életében, a múltjában ne szerepelne valami alkoholistával összefüggésbe hozható pszichotrauma. Kétségtelen, ennek a terhét cipeljük. De álszentség volna azt mondani, hogy akkor sutba az egésszel. Meg kell tanítani az embereket mértéktartóan alkoholt fogyasztani. Mert a lelki békét természetesen nem a borivás, hanem a belső frusztrációk megfelelő kezelése adja az adott napon. Amikor pedig a nap végén sor kerül egy pohár bor elfogyasztására, az már csak pont az i-n.

– Ez esetben mit javasol, hogy igyuk jól a bort?

– A lényeg, hogy az ember tudja, hogy amikor kezébe veszi a poharat, akkor jól érzi magát a bőrében. Ne azért nyissunk ki egy üveg bort, hogy a félelmeink következtében jelentkező feszültséget levezessük. A jó boriváshoz elengedhetetlen az eleve meglévő lelki béke. A jó borivásnak tempója van: lassan iszunk, nem felhörpintve, nem üvegből. Összességében azt gondolom, hogy a bor összeköti az embereket. Ha pedig megadjuk a módját és a tempóját a borivásnak, akkor elkezdhetünk beszélgetni is. A bor elősegíti a közösségformálást. Ha eleve van közösség. Mert ha oda lép be, ahol nincs egymásra figyelés és nincs őszinteség, abból mindig vita lesz. Az alkohol ilyenkor fellazítja a védekezési mechanizmusokat, és a feszültség kirobban az emberekből. Ha viszont megvan előzőekben a béke, az egymás tisztelete – az őszinteség, az egymásra figyelés, a kölcsönösség elve –, akkor abból nagyon jó beszélgetés alakulhat. Csak ha jól vagyok, akkor tudok odafigyelni a borra is.

– Hogy lett a bor ennyire része az életének?

– Lényegében már úgy 10 éve kóstolok borokat, de csak amikor a Felnőtt húslevest kezdtem írni, akkor definiálódott bennem valami, ami a bort összeköti az élet szeretetével. Akkor merült fel először igazán a kérdés: hová is rohanok én? Az, hogy állandóan úton vagyok, és belső békével nem rendelkező emberek tanácsadásával foglalkozom, az jó, szeretem. De mi van velem? Hol találom én meg a nyugalmamat? Éreztem, hogy váltanom kell, hogy le kell egy kicsit csendesedni, el kell vonulni, mert különben rá fogok fázni. A város ledarál.”