Iszonyatosan sok gáncsoskodásban van részem

„KZ: Mostanában sokat lehetett Önről az ún. »szakdolgozat-ügy« kapcsán hallani. Kérem, röviden összegezze olvasóinknak, hogy érintette ez az ügy?

GYF: Amióta a politikában vagyok, iszonyatosan sok gáncsoskodásban van részem. Nyilván részben azért, mert egy karakteres ember vagyok, részben azért, mert útjában vagyok riválisaimnak, meg talán azért is, mert nem futamodom meg az ilyen fajta konfliktusok elől.

Ez az ügy azért volt nagyon nehéz nekem mindvégig, mert őszintén szólva mozaikosan és csak töredékekre emlékeztem az első perctől. Sokszor elmondtam, hogy a szakdolgozat az egy a vizsgák közül, én akkor már régen nem tanár akartam lenni, akkor már tudtam, hogy a »Közgázra« jelentkezem, túl akartam lenni mindenen. Mondjuk úgy: az átlagosnál kevesebb energia-befektetéssel próbáltam letenni az utolsó vizsgákat, és megírni a szakdolgozatot. Nem az a baj, ha az embert egyébként szembesítik saját magával, mert ez rendben van, a politikusnak ezt bírnia kell. Az a baj, hogyha közben hamisítanak, hogyha hálót vetnek ki, és hogyha nem az igazság kiderítése, hanem a politikai ellenfél politikai értelemben való legyilkolása a cél.

És miután valóban kevés emléke van az embernek, nagyon nehezen tudja magát védeni. A közelmúltban elhangzottakért könnyen tud az ember teljes felelősséget vállalni, de itt idő kellett, mire összeraktam a mozaikot. Úgy látom, az egyetem az én számomra megnyugtatóan lezárta ezt a vizsgálatot, és bebizonyosodott, hogy mindazok, akik azt merték állítani, hogy én plagizáltam, azok nem mondtak igazat.

KZ: Elnök úr! Kormányzásának időszakában az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a kormány és az Európai Unió segítségével az elmúlt 50 év legnagyobb oktatásfejlesztési programja valósult meg. 2011-ig közel 105 milliárdos európai uniós és hazai forrásból vált lehetővé több száz óvoda és iskola felújítása. Ez óriási dolog. Hogy összegezné Elnök úr mindezt? Mire büszke még?

GYF: Így van valóban, de igazából nem is az iskolafelújításokra vagyok büszke az az igazság - miközben ezek látványosak, szépek.

Most Veszprémben beszélgetünk, és például a veszprémi Lovassy Gimnázium nagyon szép lett abban az időszakban. Az én gyermekkori iskolám Pápán - amit hajdan Zalka Máténak hívtak - szintén megújult, és folytathatnám.

Ami nekem sokkal fontosabb, hogy beindult nagyon sok helyen a két tannyelvű képzés. Mert igenis, a svédeknek van igazuk, ahol általánosan svédül és angolul tanítanak sok tantárgyat. Ezt mi is megcsináltuk, nekünk volt igazunk akkor, amikor azt mondtuk, hogy együtt kell tanítani különböző családi hátterű gyermekeket - ha úgy tetszik, integráltan kell tanítani a gyermekeket, és nem lehet megengedni, hogy szegregáljanak. A szegény gyermek lássa, hogy van kiút!

Engem húzott az, amikor nálamnál jobb módú gyermekeket láttam; és az én jobb sorsban élő gyermekem lássa, hogy vannak szegények, és nincs mindenkinek családi háza. Úgy gondolom, nekünk volt igazunk abban, hogy a gyermeknek kíváncsinak kell lenni, és nem elsősorban fegyelmezni kell őt. Arra is szükség van természetesen, de az iskola végső soron az a színtér, ahol a gyermekben rejlő tehetséget, csodát meglátjuk, megtanuljuk. Nem a buktatás, hanem a biztatás a fő eszköz.

Én ezt a pozitív viszonyt látom őszintén szólva a legfontosabbnak, és azt, hogy megőriztük - most utólag mondom, az egy nagy érték - a világnézetileg semleges oktatást az állami-oktatási rendszerben. Ezt most kifejezetten veszélyben látom.”