Mégis, kinek az érdeke?

„Hogy a nemzeti érdekek képviselete az unióban nem valamiféle magyar, polgári folklór, amit sürgősen el kellene felejteni, arra számtalan példát tudnék említeni az első Orbán-kormány időszakából. Hogy vezető politikusok hogyan igyekeztek védeni, képviselni országuk érdekeit, helyzetbe hozni hazájuk vállalkozásait. A történetek közül egyet említek csupán, amely a konferencia nyitó előadására felkért Wolfgang Schüsselhez kötődik. A kancellár a 2000-es évek elején azt a kérdést tette fel Orbán Viktornak, hogy osztrák autópálya- építő cégek mikor dolgozhatnak újra Magyarországon. Mire a válasz úgy szólt, hogy amint magyar autópálya- építő cégeknek is esélyük lesz megrendeléshez jutni Ausztriában.

És a két kormányfő tökéletesen értette egymást. Ahogy mások is értik ezt a szemléletet. Legfeljebb jobb szeretik, ha partnerük nem birkózik velük. Ha »együttműködő«. Ha a pillanat hasznait minden másnál többre értékeli. Az Orbán által beígért idő eljövetelét például megakadályozta a kormányváltás. A 2002-es választások után nyomban visszatértek az osztrák autópálya-építők, a magyarok pedig nem mentek sehová sem. Nem hagyták, hogy vetélytárssá nőhessék ki magukat.

Pedig nemzeti érdek, hogy legyenek minőségi teljesítményű, tőkeerős hazai vállalkozások. Magyar Strabagok, Swietelskyk, Suezek vagy Nokiák. Valamennyiünk érdeke, hogy megerősödjön nemzeti burzsoáziánk, különben saját hazánkban is legfeljebb alvállalkozók lehetünk. És az ugyan kinek az érdeke?”