„Az alaptézis az az, hogy a korábbi alkotmányban is szereplő, majd az új Alaptörvénybe szintén bekerült tétel, miszerint a köztársasági elnök »kifejezi a nemzet egységét«, politikai értelemben hamis, pontosabban szólva számonkérhetetlen »követelmény«. Modoros, a közéleti »elitnek«, de még inkább a szélesebb társadalmi nyilvánosságnak álszent hivatkozási alapot biztosít a folyamatos számonkérésre, hőbörgésre.
Nyilvánvaló, hogy ez a szándékoltan álnaiv magatartás valójában valamennyi politikai pozícióval kapcsolatban igaz. Az egyének azokat a hibákat, »bocsánatos bűnöket«, stikliket, amelyet a maguk hétköznapi életében megengedhetőnek tartanak, kíméletlenül számon kérik »vezetőiken«. Tudatosan álszent, felvett kritikus pozitúra ez: a politikust hibáztatni azért, hogy miért »hataloméhes« - heh, a politika erről szól, a hatalomról -, hogy miért nem makulátlan erkölcsű - miért, a »szakemberek«, a »civilek« egytől-egyig gerincesek? -, hogy miért nem ajánlja fel saját és családja keresetét, egész vagyonát a Négy Mancs és a »Morzsákat Lázárnak« Jótékonysági Alapítvány egyesüléséből létrejött szuperkaritásznak, stb.? Miért, »mi, civilek« felajánljuk? (Btw. az áthallások elkerülése végett: utóbbi református alapítvány létező szervezet)
Természetesen ebben nyakig ludasak azok is, akikről a történet szól: hiszen a politikusok - tisztelet a kivételnek - mindenben igyekeznek megfelelni a politikai korrektség-mániás, tabuállító médiának. Igen, ludas a média is. Hiszen tudjuk: jaj annak, aki ki mer mondani non-konformnak, nem-européernek minősített dolgokat. Olyat, ami nem tartozik bele a »common values, that we all share« értéksemleges, neutralista kánonjába. (...)
Első blikkre marhaságnak tűnik, de létezik fentiekben vázolt probléma megoldására egy remek »jogintézmény«, a desuetudo: ez az, mikor egy érvényes és hatályos jogszabályhelyet egész egyszerűen nem alkalmaznak. Vagy azért, mert történeti okokból értelmét vesztette, vagy azért, mert eredendően tévesen alkották meg, alkalmazhatatlanná vált. Kérem, félig poénból, félig komolyan, csak egy pillanatig gondoljunk bele: mennyivel egyszerűbb lenne a (politikai) élet a ránk erőltetett, már-már önálló életre kelt tabuk nélkül. Mennyivel egyszerűbb...”