Német vadász, görög nyuszi

Végezetül egy nagyon fontos utóirat: A marxizmus mint egy idegen kultúra világnézetének betüremkedése a nyugati világba. Sokan szokták a marxizmust Marx származása miatt egy Európától idegen vallásnak nevezni és tulajdonképpen igazuk is van. Igen, a marxizmus idegen, nem, nem azért mert Marx zsidó volt, hanem azért, mert a marxizmus a zsidóság nem európai szellemiségének talaján épül fel. A zsidó szó itt felcserélhető lenne kínaira, arabra vagy indusra is e népnevek XIX. századi állapotában. A Nyugat fausti szellemisége a valóság részévé tette a jövőt is bizonyos mértékben. A többi civilizációban és kultúrában a valóság kizárólag a jelent jelenti. A fausti jelen így hangzik: "ez van és ez lehet belőle", míg egy zsidó, arab, kínai vagy indus jelen nem több ennél: "ez van". Az autochton európai kapitalizmus azt mondja, hogy "növeljük a tőkét, tegyünk szert nyereségre, növekedjünk és a növekményből jutni fog minden szorgoskodónak!" Ellentéte, az antieurópai marxizmus teljes mértékben idegen az európai szellemiségtől, azt követeli, hogy "a létező dolgokat osszák újra minden létező között". Mintha csak a rómaiakat hallanánk, akik egész népeket fosztottak ki és tettek rabszolgává csak azért, hogy táplálják a pénzigényüket vagy ha más nem volt akkor tucatszámra gyilkolták le a saját elitjüket, hogy a proskipciók révén megszerezzék a vagyonukat. Mert ez volt az ő valóságuk, azzal gazdálkodtak, amijük volt és nem azzal, amijük lehetett volna. Marx Károly nagyszerű római lehetett volna, de a Nyugatnak csak ellensége lehetett, hiszen a szemlélet amit képviselt alapjában volt ellentétes a nyugati szemlélettel. Többek közt az európai kultúra alapjaiban való megtagadása az is nála, hogy az embereket egyenlőnek tekinti. Az európai kultúrában a valóságban rejlő lehetőség is a valóság része és mindennek értéke van ebből adódóan, hiszen a lehetőség beárazása mérhetővé teszi még a szellemi dolgokat is. Így a legalapvetőbb európai hagyomány, hogy az embereknek is értékük van és ez a bennük rejlő lehetőségek függvényében eltérő érték. Marx Európa ellenes ideológiája itt okozta a legnagyobb kárt. Az egyenlőség tana olyan nekünk, mint a tüzes víz az indiánoknak. Mindazt ami jó bennünk, mindazt ami a mi kultúránk és hagyományunk elpusztítja és amit hátrahagy az semmivel se felemelőbb, mint egy római vagy alexandriai csőcselék annak legteljesebb emberalatti egyenlőségében. AZ EURÓPAI, A NYUGATI EMBER SZÁMÁRA AZ EGYENLŐTLENSÉG ALAPÁLLAPOT ÉS NEM A MEGLÉVŐ, HANEM A JÖVENDŐ JAVAKAT AKARJA ELOSZTANI ÉS NEM EGYENLŐ MÓDON, HANEM SAJÁT MAGA ÉS TÁRSAI KÖZÖTT. Ezért van az, hogy ha a "zsidót" nem "idegen" jelentéssel, mint a "római" vagy "indus" használom innentől, hanem annak klasszikusan európai sértő módján, akkor bizony minden olyan köcsög, aki az egyenlőtlenség, a kapitalizmus és az anyagi javak determinálta szűkre szabott valóságtól elszakadt dinamikus értékfogalmak ellen fellép, az büdös zsidó annak a legocsmányabb módon Európa-ellenes jelentésében.

"Nagyon érdekel a beszélgetésetek, de nem lehetne egyszerűbben megfogalmazni..:???" Dehogynem, lehetne. De ahhoz, hogy egymást megértsük, néhány fogalmat egyformán kell értelmeznünk. Pld., hogy mi a tőke, mi a pénz, hogy mennyi pénz kell ahhoz, hogy egy gazdaság működhessen. Például az én felfogásom szerint, nem a pénz mennyisége a meghatározó a gazdaság működése szempontjából. Hogy ez miért van így ezt az álábbi egyszerű kis példávaval tudom illusztráni (ezt a példámat ide, a Mandinerre. legalább háromszor beírtam): A kezdetekben, az ősidőkben az ember önellátó volt. Saját maga vadászott, saját maga művelte földjét, saját maga készítette ruháit, fegyvereit, szerzámait, edényeit, stb. Élete nagyon szegény volt, gyakran nélkülözött, éhezett. Életszínvonala akkor kezdett el javulni, mikor rájött, hogy fölösleges mindent csinálnia, hogy sokkal többet tud mindenből előállítani, beszerezni, ha nem foglalkozik mindennel, csak azt csinálja, amit a legjobban tud, amihez tehetsége van, amiben a legügyesebb, nem aprózza idejét, fáradságát olyasmira, amit mások jobban, ügyességük folytán többet elő tudnak állítani . Így aztán az egyes családok (emberek) közt létrejött a munkamegosztás. Némely családok elkezdtek többet foglalkozni a szerzámkészítessel, némely családok a ruhakészítéssel, vagy edénykészítéssel, nemelyek vadászattal, halászattal, földműveléssel, stb. Ez a munkamegosztás azt eredményezte, hogy megnőtt a produktivitás, és ezáltal mindenből sokkal több állt az emberek rendekezésére, mint előtte, nőtt az életszinvonala. Ennek az egész munkamegosztásnak csak akkor van értelme, ha van csere is. Hogy azt, amit meg tudunk csinálni, elcseréljük olyasmiért, amit nem tudunk megcsinálni. Abban a pillanatban, ahogy az első cserék létrejöttek, megszületett a piac. Családok, törzsek, nemzetségek adták-vették a portékát a piacokon már azokban az időkben, amikor még az államhatalomnak a csírája sem volt kialakulva. A piacon az emberek elcserélték egyik portékájukat a másikért, hogy ki tudják elégíteni különböző szükségleteiket. Ez gyakran akadályokba ütközött. Aki halat kínált, annak szüksége volt ruhára, de aki a ruhát kínalta, annak viszont szerzámra, vagy valami másra volt szüksége, aki szerszámot kínált, annak húsra, aki húst kínalt annak edényre, stb. Az ilyen nehézkes csere-bere miat jött létre a pénz, ami nem más mint egy általános csereeszköz. Csereeszközként (pénzként), eleinte olyan dolgokat kezdtek használni, amit az emberek többsége általánosan elfogadott értékként. Azért kellett a csereszköznek (a pénznek) értéket képviselnie, valamilyen szempontból értékesnek lennie, mert az emberek önszántukból soha nem mentek volna bele egy olyanfajta cserébe, melyben kemény munkájuk gyümölcsének eredményét elcserélték volna valamilyen értéktelen, haszontalan akármire. Első pénzként (csereszközként) sok mindent használtak. Pld. gabonát, szőrmét, sót, és természetesen fémeket is. Ezek mind olyan dolgok voltak, melyek önmagukban értéket képviseltek, egyben hasznosak voltak. A piac fejlődése során csereeszközként (pénzként) általánosan elfogadottak lettek a fémek, a vas, a réz, ón, cink, ólom, arany, ezüst stb. Ezek mennyisége, súlyuk, határozta meg értéküket, a piac, a kereslet-kínálat törvényszerűségei szerint pedig a cserearányokat . Az ősi pénzek nevei éppen ezért tulajdonképpen súlyegységek, vagy mennyiség egységek voltak, pld.: Dénár (1,096g) Font (561,9 g) Cent (59,95) Drachma (3,15g) Kereszt, crux, kruetz, krajcár (18-20 kéve gabona) Márka (233,85 g) Tálentum (Attikai Tálentum 4,36 g) Phennig (0,931g) Az ősi időkben még nem létezett pénzmonopólium, úgyhogy pénzt bárki előállíthatott. A pénzt (a csereszközt) mivel fizikailag elő kellett állítani, bányászni kellet, önteni kellett, munkásokat kellet fizetni, szerszámot ígényelt, önmagában tartalmazta az értéket, a fáradságot, a munkát, melyet belefektettek. Ez egy lényeges tulajdonsága az igazi pénznek. A valódi pénz érték önmagában. Olyan érték, melyet az összes többi ember is valamilyen oknál fogva értéknek tart, és ami a legfontosabb, fizikailag is mérhető. Van súlya, van mérete, és ami lényeges, ha éppen nincs szükség csereeszközként használni, könnyen raktározható, és esetleg más hasznos tárgykat is lehet belőle készíteni, azaz használható másra is (az aranypénzből pld. vallási tárgyakat, ékszereket, az arannybevonat időtállóvá teszi a tárgyakat, agresszív savas környzetben sem mennek tönkre). Az első államok létrejötte azonban a szabad pénz előállításának a végét is jelentette. A fejedelmek, a királyok, uralkodók, hatalmi eszközökkel elvették az emberektől a pénz előállításának természetes jogát, kialakítva az állami és királyi pénzverdék monopóliumát. Így aztán a szabad piac, több évezredes múltal a háta mögött kénytelen volt szembesülni egy újonan született jelenséggel. Az állandósult inflációval és a gazdasági ciklusokkal. Az infláció legfigyelemreméltóbb oka az volt, hogy a régi, szabad piacon vert érmékhez képest a súlyegység feltüntetéséből pénzegységek lettek. A pénz súlyegységét az uralkodók elvonatkoztatták az arany mennyiségétől, és így létrehozták a pénzegységet. A súlyegység elvonatkoztatása és átminősítése pénzegységgé volt az a hatalmi furfang, mely lehetővé tette az uralkodóknak hogy mind kisseb és kissebb súlyú érméket, vagy kevesebb aranyat tartalmazóakat bocsássanak ki. Ez lehetővé tette a királynak azt, hogy pénzverdéjében a valaha 100 aryanypénzből pld. akár 200 új aranypénzt csináljon. Ezeket a királyokat a nép "pénzrontó" királyoknak nevezte. Ha ezt bárki más tette volna (még azokban az időkben, amikor még szabad piac volt), csalásért, lopásért, hamisításért, az emberek felkötik, vagy meglincselik. De hát ugye az uralkodók ezt megtehették, hisz övék volt a hatalom, nem volt mitől félniük. A piac ezt a romlott, értékét vesztett pénzt természetesen észrevette, és áremeléssel, inflációval reagált. Észrevette, hogy az új pénzek vagy kissebbek, vagy könnyebbek, vagy valamilyen más okból rosszab minőségűek. A királyoknak viszont ez elegendő volt ahoz, hogy a kibocsájtás pillanatában, szükségleteiket, még a régi, olcsóbb piaci árakon tudják fedezni. Legrosszabbul azok jártak, akik takrékoskodtak, vagy akikhez a felhigított pénz utoljára került (ez olyasmi, mint amikor a kocsmáros vizezi a bort. A vendégek rendes árat fizetnek, de olcsó higított bort kapnak cserébe a kocsmárostól. Természetesen az, aki jól járt, az a kocsmáros volt. Ha ez netán kitudódott, a kocsmárost megverték, kocsmáját szétverték, hiszen meglopta, becsapta vendégeit). Az egyszerű emberek már csak a rosszabb pénzhez alkalmazkodott magasabb piaci árakon tudták kielégíteni szükségleteiket. A papírpénz megjelenése a 18-19 sz. derekán: Fedezete még ugyan mindig az arany, vagy az ezüst volt, de megjelent valami, ami az ősi piacokon elképzelhetetlen volt. A papírpénz fedezetét nem lehetett mérni, így bizalomra volt szükség, hogy a társadalom fizetőeszközként széleskörűen elfogadja. Ezt a bizalmat csak az erővel kikényszerített törvény volt képes kierőszakolni. Ehhez, az államhatalom létrehozta a "törvényes fizetőeszköz" fogalmat, mely lehetőve tette további olyan törvényeknek a megszületését, melyek kötelezték a polgárokat arra (azért írok polgárokat, mert közben már eljutottunk a "demokráciák korába"), hogy e fizetőeszközt elfogadják (pld. Kínában, a papírpénz használatának kikényszerítése olyan nehézségekkel járt, hogy halálbüntettéssel kellet sújtani azokat, akik a "törvényes fizetöeszközt" nem voltak hajlandóak elfogani és továbbra is az aranyhoz ragaszkodtak fizetőeszközként). Általános kizsákmányolás a pénz által azóta létezhet, amióta létezik valamilyen formában állami hatalom. Az arany fedezetű papírpénz már sokkal több lehetőseget adott a hatalomnak erre, de még mindig nem elegendőt, és nem határtalant. Ugyanis a piac előbb utóbb reagál, hosszú távon nem lehet a piacot becsapni, és korrigál. Ilyen korrekcióra került sor pld. a 30-as években az USA ban (a kormányoknak köszönhetően ez később világválsággá alakult), ahol a központi bank (FED) az államtól, a törvény által kapott monopóliumával visszaélve, és az állammal, az állam felügyeletének halgatólagos aszisztenciájával 1920-1929 között sorozatosan megsértette az aranyfedezetet, azaz több papírpénzt dobott a piacra mint amennyi arany ált a rendelkezésére. Az államhatalom erre úgy reagált, hogy ahelyett, hogy a központi bankot megszüntesse, és a felelősöket megbüntesse, és hagyta volna, hogy az emberek kimentsék a bankokból vagyonukat (aranyukat, melyet a bankokba vittek és a bankokra bíztak), az állam a törvény által a bankok e kötelességét megszüntette, és az emberek, a bankokban elhelyezett aranyát államosította (így jöttek létre az állami aranytartalékok). Az Angol bankok és a Bank of England után az USA-beli bankok és a FED volt az emberiség történelmében a második olyan precedens, melyben a hatalom törvény által kimondta, hogy az embereknek kötelességük eltűrni jogos tulajdonuk megsértését!!!! Egyszóval, Angliában, USA-ban szintén végbement egy bizonyosfajta államosítás, éppúgy mint a kommunista Ororszországban, vagy Kínában). Így aztán az aranystandard megszűnésével az emberek aranya, melyet az emberek a bankokra bíztak megőrzésként, bankjegyért cserébe, mint az arany tulajdonjogának igazolásáként, az államok és azok központi bankjainak az aranytartalékaivá váltak. Ez idáig, az aranyfedezet rontásával, egy bizonyos mértékü kizsákmányolásra volt lehetősége a hatalomnak. De az aranystandard megszűnésével a fedezetlen pénz által immár megnyílt az út a kizsákmányolás mértékének határtalanságára is. Ugyanis az aranyfedezetű pénzt a hatalom még mindig nem tudta tetszőlegesen szaporítani (nem tudták szaporítani a királyok sem, hiába alkalmazták emiatt az alchýmisták tucatjait). Csak annyi papírpénzt lehetett piacra dobni (még ha néha-néha ezt a szabályt meg is sértette az állam), amennyi arany állt a rendelkezésre. Úgyhogy az érték alapú pénzt felváltotta a fedezet nélküli papírpénz és a banki aktívumként számontartott virtuális pénz, vagy más néven számlapénz. Ezzel megteremtődött a határtalan kizsákmányolás lehetősége, mivelhogy a fedezet nélküli pénzből, az arannyfedezetű papírpénzel ellentétben bármennyit elő lehet állítani (a hatalom álma ezzel beteljesült, ha aranyat és valódi pénzt az alchýmisták segítségével nem tudtak előállítani, akkor hamisítottat, álcázottat, a fedezetlen papírpénzt, azt már elő tudtak állítani a semmiből bármilyen mennyiségben). Azok, akik a pénzt létrehozzák, és azok kiszolgálói, azok mindig lépéselőnyben vannak. Ők tudják a piacon a szüksegleteiket a legjobban kielégiteni, anélkül, hogy dolgozniuk kéne. Ezek elsősorban az állam és a központi bank. Viszonylag jól járnak a második hullámban lévök is (az állami támogatásokat élvezö befektetők, és a kereskedelmi bankok). A legrosszabbul azok járnak, kikhez a újjonan legyártott pénz a legutoljára kerül és a sor legvégén vannak. Ök már értékéböl vesztett pénzt kénytelenek használni, többet kell dolgozniuk ugyanazért mint mondjuk egy évvel előtte, mivel bérük lassabban növekszik, mint az infláció. Általában fel szokott vetődni az a kérdés, hogy mennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy egy társadalom és gazdasága normálisan működhessen. Az ősi, szabályozatlan piacon resztvevő egyének, kik értékalapú pénzt használtak, melynek mennyiségét munka, idő, fáradság nélkül szaporítani nem lehetett, egy ilyen kérdést igencsak furcsának tartottak volna. Mivelhogy a pénz, csak a cserének az eszköze, ireleváns a csereeszközök (pénz) mennyisége a piac működését illetően. Ha a csereeszközökből kevés van, a csereeszköz értéke módosul a kínált áru mennyiségéhez, azaz, keveseb csereeszköz felhasználásával bonyolítják le a cserét. Ha sok csereeszköz ál rendelkezésre, úgy több csereeszköz felhasználásával bonyolódik le a ugyanaz a csere (A lényeg az, hogy senki, még a hatalom sem tudja kénye-kedve szerint, munka nélkül szaporítani a pénzt). De még ha a csereeszköz megközelíti a nulla szintet is, akkor ezzel a helyzettel is képes a szabad piac megbirkózni úgy, hogy talál magának egy másfajta csereeszközt, mely lehetőve teszi a cserét. Ez a helyzet ált elő Virginiában, nem is oly régen, csak egynéhány száz évvel ezelőt. Virginiában, a hagyományos csereeszköz (hagyományos pénz) híján, egy időre a dohány vette át a csereeszköz szerepét, a dohányt használták fizetőeszközként. Virgíniában a szabad piac erre azért volt képes, mert a hatalom túl gyenge volt ahhoz, hogy más csereeszközt kényszerítsen a piacra. Így aztán egy ideig az emberek pénzként a dohányt használták. Ha igaznak hinném azt a tételt, miszerint a pénz mennyisége határozza meg egy társadalom gazdagságát, akkor kénytelen volnák elismerni azt is, hogy a II. világháború utáni Magyarország volt a világ leggazdagabb országa annak ellenére, hogy az emberek gyakran éheztek, hisz annak idején a világ legnagyobb mennyiségü pénzével rendelkezett Magyarország, melyet annakidején Pengőnek neveztek, és a milpengőkkel ugyebár szinte Dunát lehetett volna rekeszteni. Mivel a jólétet a felhasználható, vagy elfogyasztható javak és termékek mennyisége, és minősege jellemzi, úgy a jólét növelését is, csak javak, termékek növelésével lehet elérni. Ezen a tényen egy fikarcnyit sem tud változtatni a megnövelt pénz mennyisége. A megnövelt mennyiségű pénz csak azok jólétét növeli, akik az elsők között jutnak hozzá az újjonan legyártott pénzhez. (Én ezt állam által jóváhagyott élősködésnek nevezem.). Ilyenkor még ugyanis viszonylag elég jó a vásárlóereje. Mire ez a pénz eljut a legutolsó munkásig, akkor már veszít értékéből, vásárlóerejéből. Egy 3%-kos inflációnál ez azt jelenti, hogy a munkás a 8 órából kb. negyed órát immár ingyen dolgozott, ennyi idejű munkának a gyümölcsét, és értéket ajándékozta oda azoknak, akik a kibocsájtott pénzhez elsőként jutottak hozzá. Úgyhogy ha a munkás uganúgy akar élni mint az infláció előtt, akkor ennyivel többet kell túlóráznia, vagy ennyivel gyorsabban, vagy többet dolgoznia. Ami a megnövelt pénz mennyiségével változik, az a felhasználható, vagy elfogyasztható javak és termékek cserearánya a pénzhez viszonyítva, nem pedig a javak és a jólét növekedése. Csak az arány változik, de a gazdagság nem. És természetesen a javak áramlásának iránya. Ezért megmosolyogtatóak a politikusok, tanácsadóik és a bankszakma követelései, hogy az állam, a központi bankjain keresztül, különbözö szabályozások, kamatok, államkötvények, adók, államháztartási megoldások, hitelek révén több pénzt juttasson a gazdaságba, ennek müködésének és a javak létrehozásának elösegítésére. Ez bizony hülyeség a javából. De hát ugye, a politikusok ilyesmi hangoztatásából és szabályozások jóváhagyásából élnek. Sajnálatos módon, valahogy a modern köztudat kialakulása közben az a hit terjedt el, hogy a politikusok és a pénzügyi szektor képesek megoldani a gazdaság problémáit, miközben képtelenek észrevenni, felfogni, hogy éppen a politika és az öket kiszolgáló bankok a felelősek a legtöbb gazdasági problémáért. Mivel a valódi pénz évezredeken keresztül valódi érték is volt, a mostani pénzt nem nevezném igazi pénznek. Mindinkább csak hamisítvány, vásárlási utalvány, pénzügyi származék, vagy akármi, csak éppen nem igazi pénz (Az igazi pénzt az infláció nem tudja megzabálni. Ez manapság is még mindig az arany. Képzeljünk el egy pénzhamisítót. Ez a pénzhamisító kinyom magának több milió bankjegyet. Ezekért a hamis bankjegyekért vagyonra, gazdagságra, jólétre tud szert tenni. A vagyont, a javakat a piacról szerezte be. Úgy, hogy nem kellet dolgoznia, a piacnak cserébe nem adott semmit, csak értéktelen hamis papírokat. Nem adott a piacnak cserébe sem árut, mely mögött anyag, energia, munka állna, sem pedig valamilyen hasznos szolgáltatást. Azaz nem gazdagította a piac kínálatát semmivel. De viszont a piacról a hamis pénz segítségével kivonta a többi dolgozó ember elől a maga számára, a kínált javakat, termékeket, áremelkedést (inflációt) okozva ezzel. Azaz, kivonva maga számára a piacról a javakat szegényebbé tette a piacot, miközben ő gazdagodott. Az államhatalom ugyanazt csinálja, mint a pénzhamisító, nincs különbség. Központi bankján keresztül hamis pénzt visz (a hamis pénz olyan pénz, melynek nincs fedezete, nem áll mögötte semmilyen érték, semmilyen munka, hisz az állam nem tud dolgozni, erre csak az emberek képesek) a gazdaságba, ugyanúgy, mint az a kisstílű pénzhamisító. Csak azzal a különbséggel, hogy az állam által hamisított pénzt "törvényes fizetőeszköznek neveznek". Ezzel, az állam által gyártott pénzel (az állam által létrehozott központi bank segítségével) fizeti ki az állam a szolgáit (katonáit, rendőreit, hivatalnokait), kik aztán eppúgy, mint a hamisító, kivonják a piacról saját szükségleteik számára az árut, a termékeket, a javakat. Amikor az állam központi bankja ezt csinálja, olyankor a központi bank elnöke azt mondja, hogy az idei évre elfogadtuk pld. az 5% inflációs célt. Ami leegyszerűsítve kb. annyit jelent, hogy mennyi újjonan szaporított pénzt visznek be különböző trükkökkel a gazdaságba, mely végeredményben inflációt eredményez. Még egy hasonló példa, hogy hogyan lopja meg a hatalom az embereket. (Illetve azok, kiknek erre a hatalom megadja a törvényi jogosítványokat, pld. -a pénzügyi, vagy bankszektor) Tegyük fel, hogy létezik egy olyan gazdaság, ahol az emberek almafák gondozásából élnek, és így kitermelnek 100 almát. Továbbá tételezzük fel, hogy a gazdaság rendelkezik 100 pénzel (csereeszközzel). Az emberek dolgoznak, és aszerint, ki mennyit dolgozott, annyi pénzt kap a a gazdaságban rendelkezésre álló 100 pénzből. Úghogy van: 100 alma és 100 pénz. Az alma ára így módosul: 1 alma=1 pénz. Erre a hatalom azt mondja az embereknek. Létrehozok számotokra egy központi bankot és egy kereskedelmi bankrendszert. A segítségükkel szaporítok még több pénzt, hogy jobban élhessetek. Így a hatalom a régi 100 pénz mellé létrehoz még plussz 100 pénzt. Ezzel az új száz pénzel természetesen a hatalom rendelkezik, és ő is költi el. Az új, és a régi pénzel együtt így a gazdaságban immár 200 pénz van. De almából ugyebár csak 100 van. Úgyhogy van 100 alma és 200 pénz. Az ár így módosul. 1 alma=2 pénz. Az új 100 pénzel a hatalom rendelkezik, így a hatalom a szolgái és a hivatalnokai számára a 100 pénzen tud vásárolni 50 almát. Az emberek, kik dolgoztak, immár a megkeresett 100 pénzükért csak 50 almát tudnak vásárolni a 100 helyett. Azaz, a hatalom inflációt okozott és az infláció segítségevel lopott magának a piacról 50 almát, hogy azt a hivatalnokainak adja. Hát nem jobb volt az embereknek, míg a hatalom nem hozta létre a központi bankot és a papírpénzt? De az emberek nem tudják, hogy hol a baj, csak zúgolódnak, kimennek az utcára, és meg akarják dönteni a hatalmat. A hatalom ekkor ezt mondja: "Nem dönthettek meg, mert demokrácia van, a többség választott és a többség, a közérdek nevében van jogom gyakorlni a hatalmat. Ilyen az alkotmány. Az én szakembereim pedig azt mondják, hogy túlfoglalkoztatottság van, el kell bocsájtani a dolgozók felét, és akkor majd azok, akik dolgoznak, ha jobban igyekeznek, majd megint fognak tudni venni maguknak 50 alma helyett 100 almát, úgy mint régebben, és ugyanolyan lessz majd az életszínvonaluk is, csak ki kell várni. És a munkanélkülieknek majd én, az államhatalom, a pénzemből és egy kis adóztatásból segélyt adok nekik, természetesen cserébe egy kis közmunkáért. Az inflációért, az áremelkedésért pedig a rossz piaci viszonyok a felelősek, de én ezt majd megoldom, új törvényeket és új piaci szabályozásokat vezetek majd be." És természetesen, a demokratikus hatalom e mondókáját szinte mindenki szőröstül bőröstül beveszi.

Az utolsó hozzászólásoddal újra kénytelen voltam meglepődni azon, hogy miért nem érted az általam írottakat. Úgyhogy még egyszer elolvastam hozzászólásaidat, és úgy gondolom, sikerült ennek okát megtalálnom, íme: blogen@: "Hogy ez mennyire nem így van, azt mutatja a nyugati civilizáció története. Az előttünk járó összes civilizáció pénz és vele tőkehiányban szenvedett." Lehet, ennek oka az állam által finanszírozott állámparti iskolarendszernek köszönhető, hogy gyakran a tanárok sem tudják, mi is a tőke, és mi a pénz. Úgy látszik, még a közgázon sincsenek ezzel tisztában, ezt a közgázon végzett szakember írásaiból gykran látni is. Mivel nem teszel különbséget a pénz és a tőke között, sosem fogunk tudni egy közös nevezőre jutni. Csak egyet mondok: a tőkét nem lehet a semmiből előteremteni, azt úgy kell létrehozni, munka, nyersanyag, energia, természeti források, stb. segítségével. Ellenben a számlapénzel, melynek szaporításához mindössze csak megfelelő törvények és egyezmények szükségesek. Mivelhogy érveléseidben ez minduntalan összemosodik, így sajnos a további vita számomra nem tud eléggé konstruktív lenni. Ennek ellenésre a vitát megköszönöm, hisz teáltalad, tudomásomra jutott néhány érdekes adat is.

amit gyönyörűen kicsengettek a XIX. század folyamán a legszebb példájaként annak, hogy nincs olyan államadósság, amit ne lehetne visszafizetni felelős gazdálkodással: 1700: 23,44% 1725: 79,48% 1750: 107,44% 1775: 106,17% 1788: 139,63% 1816: 237,32% 1825: 212,72% 1850: 138,72% 1875: 57,83% 1900: 30,17% 1914: 25,30% -------------------------------------------- Ami ezeket az évszámokat illeti, azért jó volna valamit tisztázni, hogy ne keverjük az almát a körtével. Elsősorban figyelembe kell venni azt, hogy más az a pénz, amit kb, 50 éve ismerünk, és más az a pénz, mely előtte volt. Ugyanis addig a pénz maga az arany volt, vagy a pénz aranyfedezetű volt. Az első vilagháború után a pénzrendszer az abszolútt aranyfedezetről (a papírpénz bármilyen súlyú aranyra volt becserélehető volt) áttért ahhoz a kísérlethez, melyet aranytégla standardnak hívtak (1db. aranytégla=kb. 12 kg, –ez azt jelentette, hogy a papírpénz akkor volt becserélhatő aranyra, ha legalább ennyi mennyiségű aranyfedezetű pénzt kerül felmutatásra) mígnem a második világháború után az egész világ a Brettonwood valuta egyezménnyel (1971, Nixon ideje alatt)áttért a fedezetlen pénzre, melynek nagyobbik része a mai résztartalékokra épülő bakrendszerben jön létre. Pld. Magyarországon a monetáris bázis kb. 3000 miliárd forinnt. De a belső államadoság viszont ennek kb. kéttő-háromszorosa. Hogy lehetséges az, hogy a magyar államnak nagyobb a államadóssága, mint amennyi pénzt a magyar nemzeti bank kibocsájtott, vagy forgalomban tart? És hogy lehetséges az, hogy a magyar állam annyi pénzt költött, amennyit az MNB ki sem bocsájtott? Nos ez a résztartalékra épülő bankrendszernek, a számlapénznek köszönhető. Szóval olyan pénzről van szó, mely mögött semmilyen fedezet, semmilyen érték nincs. Most felmerül a kérdés, hogy hogy tudott az állam ilyen pénzt elkölteni? Hát úgy, hogy ez a fedezetlen pénz infláciot okozott, azaz általános áremelkedést. Ez áremelkedés miatt a piaci szereplők a saját meglévő pénzükért kevesebb javakat, termékeket szolgáltatásokat tudtak vásárolni, ennyivel többet tudott viszont a létrehozott pénzért vásárolni az állam (az állam hivatalnokai, tanárai, nyugdíjasai, azok, kiket e hitelpénzből kifizetett). Hogyan érinti ez a mi vitánkat? Hát úgy, hogy más az az adósság, melyet a görögök nem fizettek ki a régi időkben, és más az az adóság, melet manapság nem fizetnének ki. Ugyanis egészen más jellegű volt az a kár, melyet régen okoztak az adósságmegtagadásával, és egészen más manapság. Ha pld, az aranyfedezetű pénz idejében tagadták a németektől kapott kölcsön visszafizatését, akkor az a pénz a németeknek hiányzott, mivelhogy e pénznek fedezete volt, és nem tudtak helyette mást gyártani. Ahhoz a fedezetet (aranyat) is meg kellett volna teremteniük. Ráadásul, amíg az a pénz a görögöknél volt, addig ők ezt nem használhatták, szerényebben kellett a német munkásoknak élniük, kevesebbet tudtak a német cégek befektetni (részben, hogy miért csak részben, ez egy külön téma). De a mai helyzet egészen más. Ha a mai német, bankok kölcsönként pénzt adtak a görögöknek, azt a pénzt nem a német gazdaságból vonják ki, hanem résztartalékora épülő bankrendszerben hozzák létre. Ez a pénz a német gazdaságban végképp nem hiányzik. Ezért van az, hogy noha a görögök többszáz miliárdal tartoznak a németeknek, azt a német gazdaság, és a német munkások nem veszik észre, egy fityngel sem csökken a német cégek jövedelme, a német munkások bére. Persze ez nem jelenti azt, hogy a németek nem szenvednek kárt, ezt azért hozzá teszem és "kihangsúlyozom". De ennek a kárnak egészen más a jellege manapság, mint a múltban. Ha manapság a német bankok a nagy haszon reményében megfeledkeztek az óvatosságrol, és több hitelt helyeztek ki a görögöknél, mint amennyit megengedhettek volna maguknak, akkor valószínüleg e bankok a csőd szélére sodródnak az adósságvisszafizetés megtagadásával, és akkor a mai helyzetben az Európai központi banknak kell nyújtani likviditást (ami számara nem probléma, hisz nem kel megteremteni hozzá a fedezetet). Ha jól emlékszem, az ECB kb. 300 mld. Euro likviditást nyújtott néhány hónapja a kereskedelmi bankoknak január-február táján (az adatokra már nem emlékszem). Ezt általában, az ECB, ha nagy kiterjedésű bankról van szó meg is teszi. Ezel persze inflációt okoz, de ez már nemcsak a németek kára, hanem mindenkié, akinek tulajdonában Euró van. Szóval még a Kínaiak is kárt szenvednek, ha Euróval rendelkeznek devizatartalékként. Egyszóval más a kár jellege manapság, mint a múltban. Ha a görögök megtagadják a visszafizetést, okoznak az euróövezeti országoknak mondjuk 0,25%-al nagyobb inflációt. Érdemes ezért elszigetelni egy országot? Hát ezért szerintem nem. Ha elszigetélődik, akkor annak elsősorban politikai okai lesznek, mintsem az, hogy, valakinek hiányozna a vissza nem fizetett pénz. Ami a görögök (és ez nem csak a görögök elszigeteltségét érinti) elszigeteltséget illeti, nem tartana sokáig. Ahogy már felvázoltam véleménymet, hogy nem a konkrét károkozás miatt születne a döntés az elszigetelésre, ugyanúgy fenntartom a véleményemet, hogy ez az elszigeteltség nem tartana sokáig, és a görögöknek nagy valószínűseggel a fizetésmegtagadás segítene. Az elszigeteltség ellenére is. De ez már egy külön téma.