„Zsidók, melegek, rejtőzködjetek!” – üzeni a berlini rendőrfőnök
Különösen akkor kell titkolózniuk Barbara Slowik szerint, ha arab negyedekben járnak.
Hogy miféle szörnyűségek lettek a kormányzó úr „mikor még szükségünk van rájuk” szalon-antiszemitizmusából, tudjuk mindannyian.
„»Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.«
Ezeket a mondatokat az írta, akinek most egymással versengve állítanak szobrot, mellszobrot, emléktáblát Magyarország önkormányzatai. Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz, 1940. október 14-én. Alkalmasint nem sokkal az után, hogy vagy 60 keresztény magyar ember, arisztokraták, tudósok, földbirtokosok, az úri osztály színe java nyílt levélben kérte ki magának a numerus clausust, a zsidóság jelenlétének korlátozását az üzleti, tudományos, kulturális és közéletben. Mondván, nem tekinthetik saját nemzetüket oly tehetségtelennek, hogy mesterséges versenyvédelemre lenne szüksége. (...)
Szörnyűség ez a levél is, holott - elvtelenül, az antiszemitizmus vörös farkaival tűzdelve, de - óvta volna a magyar kormányt, parlamentet a gonosz ostobaságoktól, amelyeket azok végül mégis elkövetettek. Valakinek – talán Magyarország miniszterelnökének, neki még van valamennyi maradék tekintélye – szólnia kéne a történelmet elfelejtő önkormányzati hölgyeknek és uraknak, ne tegyék. Ne mocskolják be magukat újra, évtizedekre. Mellesleg elriasztva mindenkit, »mikor még szükségünk van rájuk«. Nem csak a »zsidókat«. Mindenkit és mindent – tőkét, tudást, tehetséget, szakértelmet – aki és ami nem érezheti magát otthon egy olyan Magyarországon, ahol Horthy Miklósnak szobrokat állítanak.”