Vérlázító: letépte a svájci Szűz Mária-szobor ruháját az afgán migráns, koronáját pedig fejére helyezte
Épp karácsony előtt randalírozott a 17 éves migráns, a hívők csak imádkoztak tovább.
Liberális demokráciában az emel szobrot Horthy Miklósnak, aki akar.
Először is üdvözlöm itthon, Magyarországon a szélsőbaloldali garázdálkodást, nálunk eddig csak a neonácik űzték, amíg Nyugat-Európában az anarchisták, kommunisták, ázsiai fundamentalisták, Breiviket leszámítva. Dániel Péternek végső soron igaza van, ennyivel is közelebb kerültünk Európához.
Csak nem így kell, kisfiú. Tudod, ez olyan, mint amikor kábé 4 évesen elcsórtam papám pipáját, hogy gátoljam káros dohányszenvedélyét. Hiába a vágyott idea (füstmentesség), az ideig-óráig tartó eszményi állapot (pipahiány), összességében plusz idegeskedést, stresszt okoztam – tehát pont azt, amit a dohányzás mérsékelni hivatott –, valamint pénzkidobást. E gyermeteg, naiv csínytől ugyan el nem múlt a nikotinfüggőség, sőt. Tüneti kezelésnek is béna volt, nemhogy gyógyításnak.
Sajnos Peti nem akkut, hanem idült vandál. Két éve kaszinótojást tört egy kifüggesztett nyilatkozaton, tavaly paradicsomszószt kent az önkormányzat alkotmánypéldányára.
Persze Peti nem teljesen szociopata, nem hiányzik belőle az erkölcsi érzék, Wittner Máriát például „primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prostinak” minősítette. Azt nem tudom, hogy Wittner Máriára igaz-e a leírás, öndefiníciónak telitalálat.
Valamit mégis kifelejtett a diagnózisból: a feltűnési viszketegséget. A tüntető fasiszták jobbára anonim, símaszkban dekorálják ki a városrészt, nekik a Nemzeti Ügy a fontos, nem a személyes dicsőség. Dániel Péter ellenben büszke szeretne lenni magára; előtte, közben és utána egyaránt jelentkezett, hogy így küzd nemes céljáért egy hős férfi. Ahogyan feszít a kiegészített emlékmű előterében a bumburnyák, elszántan bambulva bele a lencsébe, azzal a nagy idomtalan fejével. Tojás. Szósz. Festék. Ő jól megmutatta. Ő nem élt hiába. Azt hiszi. Szegény.
Az alkotmány összetrutyizásának hatására nyilván lemond a kormány, a konzervatívok most örökre megtagadják a kormányzót. A kis butuska nem is sejti, hogy legjobban saját közegét csúfítja visszataszítóvá.
Pedig a jónépet el lehetne rettenteni Horthytól, a fehér lovas herceget be lehetne sározni kultúremberhez méltóan is, mondjuk igényes tanulmányokban, előadásokban kimutatván, hogy mennyivel is fűtötte ő a világégést, pontosan hányadán állt az antiszemitizmussal és a háborúval. Csak hát ehhez a teljesítményhez értelmesebb közeg kéne, mint a magyar újbaloldal. A huliganizmus nem érv, nem bizonyítás. Ellenszenvünket civilizált közösségben nem mások jogainak rombolásával fejezzük ki.
Merthogy a szoborhoz való jog él, az önkormányzati testület támogatta a szoborállítást. Az, hogy Dániel Péter nem, legfeljebb megszívlelendő vélemény, ám korántse kötelező érvényű, főleg nem a megválasztott vezetésre nézve. Akkor se, ha a faszobor csúna – a baloldaliaknak nem tetsző – bácsit ábrázol. Akkor az a figura nem az övé, másét azonban nem ronthatja el.
Kádár János felsőtestét kibányászni hasonló taplóság, az elkövetők nem győzedelmeskedtek (mitöbb árnyaltabb beszédre késztették a Kádár-vitát), a temetődúlás színvonala is mélyen a középkori portyázások alatt van – azoknak legalább haszonszerzési célja volt. A Nyirő József hamvai körüli hercehurca szintén ocsmány grimasz a demokrácia álarca mögül: önkényből az egyéni szabadságba hosszú még az út, ha akárki temetéséből gondot csinál a hatalom.
Az én mániám speciel, hogy Bonaparte Napóleon történelmi szerepét és jelentőségét tárgyaljunk újra, mivel 40 évvel szabadságharcunk előtt szabadságot ajánlott számunkra, úgyhogy március 15 helyett sokkal inkább május 15-ét ünnepelném, a Szabadság hidat Napóleon híddá keresztelném, de a szobor valahová biztosan meglesz előbb-utóbb. Káricálni lehet majd, hogy mekkora gazember is volt ő, ugyanakkor elvárom, hogy senki ne karcolja össze.
Liberális demokráciában az emel szobrot Horthy Miklósnak, aki akar, illetve aki hivatalos engedélyt kap rá, miként Ferenc Józsefnek vagy Kádár Jánosnak is. Akinek nem tetszik a végeredmény, az két dolgot tehet: nem nézi vagy másikat farag. Európában emlékművet állítani szabad, az ugyanis nem árt senkinek, a rongálás viszont nem módja a politikai identitás villogtatásának és nincs jog összebarmolni egy értékes, törvényes szobrot.
Írd le ezt tízszer, Petike.