Megcsapott a mozdony füstje

„1996 végére alakult ki néhányunkból az a még keményebb mag Nyírő körül, akik - kicsit nagyképű, és talán nem is teljesen indokolt kifejezéssel - stratégiailag kezdtünk el gondolkozni az újság sorsáról, fejlesztéséről. Barczi Imin (Blumi), Uj Péteren és rajtam kívül még idesorolható lett volna Bodoky Tamás is, aki a tulajdonképpeni internetkultúrát behozta néhány hónappal azelőtt közénk. Tamásról azonban gyorsan kiderült, hogy finoman szólva nem konfliktustompító alkat, és Nyírővel bármilyen koncepcionális különbözőségen, nézeteltérésen képes hetekig tartó háborúskodást vívni, aztán kilépni, végül visszajönni.

Az első és rögtön a legkeményebb ütközőterepük a Matáv ügye volt. Tamás ötletére alapozva saját lehetőségeinkhez képest kemény offenzívát indítottunk a telefontársaság ellen, mivel rendkívül magas vezetékes tarifái következtében a szerte a világon berobbanó otthoni internetboomnak nálunk nyoma sem volt. A dilettáns politikusok által a lehető legrosszabb pillanatban monopóliumba betonozott távközlési multi a verseny hiányában gyakorlatilag annyit kért a telefonhasználatért, amennyit jónak látott - gátat csak az állam szabhatott volna neki, amit éppen az a sötét, tájékozatlan, a legjobb esetben is csak féltudásúnak bizonyult politikai elit uralt, amelynek fogalma sem volt a világban éppen folyamatban lévő információs forradalomról.

Bodoky és Nyírő tehát - ahogy most mondanánk - szabadságharcot hirdetett a multi ellen: Fehér könyv címmel évről évre statisztikai adatsorokat jelentettünk meg, amelyek számokkal bizonyították a hazai súlyos lemaradást, az ezekről szóló híradások, publicisztikák sora pedig lassan elérte az ingerküszöböt a közönségnél - és magánál a Matávnál is. A vállalat pedig a maga lassú és körülményes módján, de reagált, több fronton is.

A gigacégnél az akkor még éppencsak formálódó internetstratégiában meghatározó szerepet vivő Straub vezérigazgató és a liberális értelmiség ismert alakja, György Péter tanácsadó végső soron, utólag akár progresszív alakoknak is tekinthetők, hiszen a dupla szorításban (egy ostoba állam és egy gyors megtérülésre játszó multicég nemzetközi menedzsmentje között) bizonyos szintű előrelépést értek el azzal, hogy az éjszakai időszakban hamarosan töredékére csökkentették az abban az idősávban egyébként is alacsonyabb tarifákat, és saját internetszolgáltatót indítottak Matávnet néven, amely a piacon akkoriban szokásos havi szolgáltatási díj harmadáért-negyedéért kínált korlátlan internetezést. Az éjjeli baglyok tehát már elfogadható árszinten netezhettek.

Mindez persze nem változtat azon tényen, hogy a kilencvenes évek elhibázott távközlési privatizációja óriási, máig ki nem hevert károkat okozott a hazai információs társadalomnak; eredménye, hogy például a nyolcvanas években még mögöttünk kullogó cseh és szlovák informatika ma jóval előrébb jár, és még ma is lényegesen magasabb náluk az internethasználók aránya, mint nálunk. Arról nem is beszélve, hogy mekkora lökést adhatott volna a hazai gazdaságnak, ha az internetes eredeti tőkefelhalmozás és területfoglalás időszakában, 1995-2000 között el sikerült volna indítani egy nemzetközileg is jelentős szolgáltatást Magyarországról - amire minden esélyünk meg lehetett volna.

A Matáv ellen vezetett kommunikációs offenzíva ügyében Bodoky kérlelhetetlen volt, míg Nyírő méltányolta Straubék erőfeszítéseit - ideértve azt is, hogy az Internetto állandó hirdetőjévé váltak. Bodoky ezt árulásként értékelte - tanulság nincs, mindkettőjüknek igaza volt a maga szempontjából, egyszerre.”