Médiahatóságra nincs szükség

„Médiaszabályozásra legfeljebb annyiban van szükség, amennyiben a médiapiac tökéletlenül működik, vagyis bizonyos tartalmakról önmagában nem gondoskodik. Ezeket a piaci réseket az államnak kell betöltenie, gondoskodva a befogadók egyenlőségéről, vagyis arról, hogy mindenki megkapja a magáét, akkor is, ha egy olyan csoport tagja, amely önmagában túl kicsi ahhoz, hogy a piaci szereplőknek megérje kiszolgálni. Ez a közszolgálati tartalomszolgáltatás feladata.

Vagyis médiahatóságra nincs szükség. A jogsértéseket – például a személyes adatok védelméhez való jog sérülését, a rágalmazást – a bíróságok utólag is tárgyalhatják, a frekvenciák kérdését egyszerű sorsolással is el lehet dönteni. Tartalmi előírások pedig nem kellenek, hiszen a piac alapvetően abban érdekelt, hogy kiszolgálja a felhasználók szükségleteit; az a piaci szereplő, amelyik fittyet hány a befogadók igényeire, gyorsan tönkremegy.

A minimalista médiaszabályozás nemcsak azért nem működhet, mert a politikai hatalmat gyakorló pártok nem érdekeltek benne (hiszen a pártok érdeke az, hogy megszállják a médiát, különböző forrásokat – frekvenciákat, pozíciókat, műsorgyártásra és hirdetésre szánt állami forrásokat – vonva el belőle, amelyekkel aztán a hátországukat jutalmazhatják), hanem azért sem, mert e liberális koncepciót a dominánsan konzervatív közvélemény sem fogadná el. A törvény és a többség morális érzéke között nem lehet túl nagy a szakadék. A többség elsősorban azért látja szükségesnek a média szabályozását, mert bizonyos tartalmakat veszélyesnek lát – ezt a problémát pedig orvosolni kell. (...)”