Ismét a gazdasági szuverenitásról

„(A)z elmúlt napokban fontos kormányzati tényezőktől olyan adókezdeményezésekről hallhattunk, amelyek áru- és pénzmozgással kapcsolatosak: ötkulcsos áfát vezetnénk be, tranzakciós adót vagy illetéket vetnének ki a pénzműveletekre. Most tegyük félre, hogy van-e ráció a mainál is több szociálpolitikai tartalmat vinni az általános forgalmi adózásba. Szerintem nincs, és szembemegy az egyszerűbb adózást és arányosságot hirdető dicséretes kormányzati ígéretekkel. Hogy érdemes-e egy új adót bevinni a pénzmozgások világába, erről a részletek és a tovagyűrűző hatások ismerete hiányában nehéz lenne megalapozottan állást foglalni pró vagy kontra, különösen úgy, hogy minálunk a hírek szerint komoly állami jövedelmet várnának az újabb adótételtől. Minderről persze nagyot vitázhatnánk magunk között, csak éppen van egy kis bibi: »közös piaci« tagként hazánk - mely különösen nyitottnak számít közgazdasági-kereskedelmi-pénzügyi vonatkozásokban - csak a többi tagországgal egyeztetett módon tudna változtatni a kialakult adószabályokon. Eddig az egyeztetés nem volt erőssége a kormánynak, pénzügyi kérdésekben pedig hatóságaink feltűnően kihagyták Frankfurtot, az Európai Központi Bankot.

Holott pontosan az ilyen gazdasági kérdésekben jutottak el a klubtagok több évtizedes gyakorlatukkal a hátuk mögött a most érvényes európai adórendszerig. Ebbe a rendbe egyik újabb javaslat sem illik bele; de ha komoly a szándék, akkor meg kell kérdezni a partnereket. Ám még ha nem lenne egyeztetési kötelezettségünk (és mifelénk mind a közember, mind a kormánytag leplezetlen ellenszenvvel tekint a klubtagságból fakadó kötelezettségekre), az újabb ötletek akkor is ütközhetnek a piacgazdaság logikájával. Azon pedig nem érdemes erőszakot tenni.”