„Miért is mondjon le Schmitt Pál? Nem kell lemondania. Minden szempontból az a legmegfelelőbb, hogyha marad a helyén csak szépen. Nemcsak nekünk, magyar monarchistáknak, hanem az országnak is jó, hogyha ez történik. Ez ha erkölcsi kérdés, akkor nincsen mese, ideje szembenézni, ma pontosan ilyen a magyar politikai- és közerkölcs; mindent lehet és mindent szabad, mindenre van indok és nincsen felelősségvállalás, nem kell levonni korábbi cselekedeteink után a következményeket. Nem követeli meg senki sem ezt azoktól, akik a hatalmat birtokolják. A rendszerváltozás következménye ez, hiszen az is egy megalkuvás következménye volt. Nem firtatjuk a múltat tovább mondták a rendszerváltozás létrehozók (mert eltörölni nem akarták). Ez ma egy létező politikai gyakorlat.(...)
Schmitt Pál maradjon, mert most már sokaknak nyilvánvaló lesz, ez a magyar parlamentáris demokrácia kultúrája, ez a magyar köztársaság veleje, ilyen az, amikor elénk kerül a leples bitang. Schmitt Pál az erjesztő gomba ebben a áporodott lében, szükségünk is van rá. Szükség van rá azért, hogy senkinek semmilyen illúziója ne legyen többé, hogy senki ne gondolja most már, hogy a köztársaság a népé vagy a népért van. A köztársaság Magyarországon politikai alkuk, válság és megszállás eredménye volt mindig, nem kérdezték meg a népet kell-e nekik. Most nem kérdezik meg, akarjátok-e még szagolni? Szagoljuk és kész. A köztársaság krízisben keletkezett mindig itthon és a krízis tartja fenn, mivel az elnök marad, tisztázzunk magunkban, a krízis is marad.”