„J. az újabban megélhetési gondokkal küszködő kisvállalkozó - trafikos - 22 évvel az általa addig tevőlegesen is támogatott rendszerváltás után döbbent rá néhány társadalmi alapigazságra. Olyanokra például, mint hogy az igazság nem történelmi kategória, meg hogy a végén így is, úgy is az erősebb kutya közösül...
Az eufória, amelyet a rendszerváltásban megtestesülő társadalmi igazságtétel lehetősége váltott ki belőle, átmeneti vakságot okozott nála, ismeri be utólag és restelkedve. Bármennyire is helyeselte a számára is fontos, ám de zömében mégiscsak jelképes lépéseit az »övéinek«, rá kellett ébredjen, hogy valamely régen bevált erkölcsi-társadalmi rend visszaállítása még egyáltalán nem jelenti majd az igazságos világ eljövetelét is. (...)
Tehát a trafik, amit még J. öregapja szerzett rokkanti jogon, és amely bár városuk legelőkelőbb sétáló utcájában fekszik, az állam, valamint a dohánygyárak engedte, átlag 3 százalékos árrés mellett utóbb mégis csupán a vegetáláshoz eleget hozott. És akkor jött a kormánypárt soraiból benyújtott önálló képviselői indítvány, hogy úgymond az ifjúság védelme és a családi kisvállalkozások érvényesülésének előmozdítása érdekében fizetős, azaz koncessziós joghoz kötötté tennék a dohányáruk kiskereskedelmét.”