„Göncz Árpádék a rendszerváltozásig egy óbudai régi bérházban laktak. Amikor megválasztották köztársasági elnöknek, még nem volt kész a rezidencia. Addig a régi lakásban maradtak, csak éppen a harmadik emeleti lakás ajtaja elé állítottak egy köztársasági elnöknek immár dukáló kormányőrt, aki ott posztolt a folyosón. Estefelé megjelent az ajtóban az új államelnök, kezében szemetesvödörrel. A kormányőr kérdésére, hogy hová tart az elnök úr, Göncz Árpád azt felelte, hogy mindjárt jön, csak leviszi a szemetet. A poszt tiltakozására ő is tiltakozott, miszerint eddig is gyakran ő vitte le a kukába a szemetet, az őr hajthatatlan maradt, és kivette az elnök kezéből a vedret. Az elnök pedig megtudta, hogy a demokrácia beköszöntével már nem szabad ember.
Van egy olasz közmondás: Se non e vero, il ben trovato. Ha nem igaz, akkor is jól van kitalálva. Az anekdota tökéletesen példázza az ő rendíthetetlen szerénységét. És még valami. Ha nem egy derűs részlettel lazítom ezt a születésnapi köszöntést, legközelebb szemrehányóan megjegyzi, miért voltam vele annyira ünnepélyes.
A tíz éves, két elnöki ciklus után 2000-ben frenetikus búcsúztatást rendeztek a tiszteletére a BNV hatalmas sátrában. Politikus ennyi őszinte ovációt, ennyi szeretetözönt aligha kaphatott még ebben az országban. Hihetetlen fiesta volt! Két pezsgőspoharunkat, nevének gravírozásával, feleségemmel természetesen hazaloptuk. Kincses emlék.