„Göncz Árpádék a rendszerváltozásig egy óbudai régi bérházban laktak. Amikor megválasztották köztársasági elnöknek, még nem volt kész a rezidencia. Addig a régi lakásban maradtak, csak éppen a harmadik emeleti lakás ajtaja elé állítottak egy köztársasági elnöknek immár dukáló kormányőrt, aki ott posztolt a folyosón. Estefelé megjelent az ajtóban az új államelnök, kezében szemetesvödörrel. A kormányőr kérdésére, hogy hová tart az elnök úr, Göncz Árpád azt felelte, hogy mindjárt jön, csak leviszi a szemetet. A poszt tiltakozására ő is tiltakozott, miszerint eddig is gyakran ő vitte le a kukába a szemetet, az őr hajthatatlan maradt, és kivette az elnök kezéből a vedret. Az elnök pedig megtudta, hogy a demokrácia beköszöntével már nem szabad ember.
Van egy olasz közmondás: Se non e vero, il ben trovato. Ha nem igaz, akkor is jól van kitalálva. Az anekdota tökéletesen példázza az ő rendíthetetlen szerénységét. És még valami. Ha nem egy derűs részlettel lazítom ezt a születésnapi köszöntést, legközelebb szemrehányóan megjegyzi, miért voltam vele annyira ünnepélyes.
A tíz éves, két elnöki ciklus után 2000-ben frenetikus búcsúztatást rendeztek a tiszteletére a BNV hatalmas sátrában. Politikus ennyi őszinte ovációt, ennyi szeretetözönt aligha kaphatott még ebben az országban. Hihetetlen fiesta volt! Két pezsgőspoharunkat, nevének gravírozásával, feleségemmel természetesen hazaloptuk. Kincses emlék.
Elnök úr! Kilencvenedik születésnapján ha csak erre a páratlan estére gondol, töltse el az öröm, hogy nem volt hiába! A nemzet hálás és szereti.”