Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
1998 és 2005 között volt a magyar gazdaságpolitika aranykora, előtte s utána sorjáznak a tragikus tévedések.
„Ugyancsak tévedés a külföldi tőkére alapozott modernizációs stratégia: olcsó bérekkel, adókedvezményekkel idecsalogatni a multikat. Ehelyett a hazai kkv-szektor, és a hazai tradicionális sikerágazatok (pl. élelmiszeripar, gyógyszeripar) feltőkésítésére, modernizációjára kellene a hangsúlyt helyezni. A külföldi tőke mikro szinten modernizált, makroszinten konzerválta inkább az elavult szerkezetet és gyarmati jellegű bekapcsolódásunkat a nemzetközi munkamegosztásba. A külföldi tőkét kiegészítő jelleggel, részvétel formájában kellett volna bevonzani, és nem száz százalékos tulajdonátadással, vagy adókedvezménnyel, nagyarányú beruházási támogatással.
Továbbra is rossz az irány, rossz a gazdaságfilozófia. 1998-2005 között jó feltételek adódtak egy valódi átfogó reformhoz és modernizációhoz, ebből a szempontból ez az időszak a lehetőségek hét éve, afféle mini aranykor volt. Sajnos a lehetőséget elszalasztottuk. Ami utána következett 2006-2010 között, az fölér egy társadalmi-gazdasági tragédiával. De 2010 után sem állt be radikális fordulat, vagyis nem leszünk 2014-re Európa legversenyképesebb országa, ahogy Orbán Viktor ígéri. Egy képzett közgazdász számára ebből az ígéretből, vagy Matolcsy György megnyilvánulásaiból csak az elképesztő közgazdasági hozzá nem értés érzékelhető továbbra is, ami persze oldalfüggetlen jelenség, szinte mindegy hogy melyik párt van éppen hatalmon.
Vergődésünk tovább folytatódik tehát. 30 évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy ilyen hosszú vesszőfutás következik a nemzet számára. Attól tartok, hogy újabb harminc év múlva, akkori utódaink ugyanezt fogják érezni, gondolni…”