Válasz Pozsonyi Ádámnak

„Pozsonyi Ádám hozza a szokásos formáját legújabb blogbejegyzésében, ezúttal az oktatásról. Semmi meglepő, überkonzervatív, középkori, szatírikus, szarkasztikus, természetesen jól odacsap a nőknek, hadd szóljon. Reakcióim is a szokásos úton indulnak el, ideges leszek, hogy hát őt is anya szülte, vagy mi, hagyja már a nőket békén, vagy éppen ellenkezőleg, menjen, aztán keressen egy hús-vér nőt magának tartós és kiadós együttlét céljára. Itt viszont elakadt a megszokott litánia, mert eszembe jutott egy cikk, amit a napokban olvastam a Díványon a túlzott információfogyasztás veszélyeiről. Clay Johnson, az amerikai úriember, aki könyvet is írt erről a témáról persze nem egészen attól a fajta információtól félti az agyunkat, mint Pozsonyi, nem a minőségi tudománytól, bolygók röppályájától, vagy a kultúrától, hanem az információs szeméttől.

A két cikkben mégis van valami közös: vigyázzunk arra, hogy mivel tömjük az agyunkat. 

Meg arra is, hogy mivel tömjük a gyerek agyát. A magyar, poroszosnak is becézett (eddigi) oktatási rendszer kis kémikusokat, kis matematikusokat stb. nevelt. Na de nem mindenki a szellemi munkára van bekötve.

Milyen kisebbségi érzést okoz a gyerekben az, hogy ha megfeszül sem tud úgy teljesíteni az iskolában, ahogy azt elvárja tőle a rendszer? Hosszú éveken át halmozódik a frusztráltság, a tekintéllyel (lásd a tanár) szembeni ellenállás, a »majd én megmutatom«.”