Szemfényvesztés

„Lesz néhány nehéz év, amíg kibontja szirmait ez a közel-keleti csoda. A választott képviselők nem feltétlenül arra akarják tolni az ország (?) szekerét, amerre a most távozó katonák főnökei képzelik. Más ugyanis Washingtonból térképekre rajzolgatni szépen vasalt egyenruhában, papírpohárból hosszú kávét kortyolgatva, és más egy moszuli irodában pénzkötegeket számolni, miközben a páncélozott Merci alvázára odakinn valaki épp pokolgépet erősít. A Fox híradása is foglalkozik a kérdéssel, vajon megérte-e a véráldozatot Irak felszabadítása Szaddám Huszein alól, de a katasztrófa elismerése helyett úgy fogalmaz, az irakiak »kihívásokkal« néznek szembe. A hivatalos amerikai propaganda sikert, győzelmet emleget, Barack Obama viszont kitekeri saját nyelvét, s azt állítja, a hadsereg »sikerrel adott egy olyan országot az irakiaknak, amely olyan irányba fejlődhet, hogy a sikeres jövő esélyét adja«. Tehát voltaképp sikeres volt a háború, s még az is megtörténhet, hogy ahol most romokat látunk, tíz év múlva tündérpaloták állnak majd, az elmúlt kilenc évben felnőtt gyerekek pedig elegáns demokratákként vitatkoznak egymással a Tigris partján álló csillogó-villogó bárban. Ott persze alkoholt is lehet majd kapni, mert Irak nyitott és demokratikus lesz.

A most kivont csapatok tagjai otthon majd beszélgetős műsorokban fognak fellépni, mint Az utolsó amerikai katona, aki elhagyta Irakot. Emiatt azok a katonák lehetnek mérgesek, akiket csak január elsejével vonnak ki, s az a maroknyi, aki azután is ott marad tanácsadóként.”