„Az elmúlt másfél év rapid törvénykezése nem szólt másról, mint arról, hogy a kétharmados többség gazdasági hátországát hogyan lehet megsokszorozni, hogyan lehet a »nemzeti burzsoáziát« hatékonyan kiépíteni. Ennek a hátországnak természetesen nem érdeke az, hogy az ország pénzügyeibe beleszóljanak: az állam gazdasági tevékenységét finanszírozó (a gazdasági hátországot hizlaló) re-disztribúcióból tappodtat sem engednek. Magyarország még most is az élbolyban van a tagországok között a közbeszerzések és a vissza nem térítendő támogatások GDP-hez viszonyított arányát illetően. A versenyszektorban végbenő, hipokrita állami újraelosztás forrásai azonban kevésnek bizonyulnak, újakat kell keresni.
Ezért vetettek szemet a jegybank devizatartalékaira. A jegybank függetlensége azonban akadályozza a hozzáférést.
Az állami emlőkön, hatalmi befolyással felhízlalt, illetve megszerzett vállalatokat működtető »nemzeti burzsoázia« a magyar gazdaság legnagyobb tehertétele. Mivel nem a piaci versenyben választódnak ki, nem lesznek versenyképesek még magyar viszonylatban sem, nemhogy nemzetközi szinten, további állami gondnokságra szorulnak, felemésztve ezzel azokat a forrásokat, amelyeknek a hazai kkv-szektor fejlődését kellene szolgálnia.”