„Az elmúlt másfél év rapid törvénykezése nem szólt másról, mint  arról,  hogy a kétharmados többség gazdasági hátországát hogyan lehet  megsokszorozni, hogyan lehet a »nemzeti burzsoáziát« hatékonyan  kiépíteni. Ennek a hátországnak természetesen nem érdeke az, hogy az  ország pénzügyeibe beleszóljanak: az állam gazdasági tevékenységét  finanszírozó (a gazdasági hátországot hizlaló)  re-disztribúcióból   tappodtat  sem engednek. Magyarország még most is az élbolyban van a  tagországok között a közbeszerzések és a vissza nem térítendő  támogatások GDP-hez viszonyított arányát illetően. A versenyszektorban  végbenő, hipokrita állami újraelosztás forrásai azonban kevésnek bizonyulnak, újakat kell keresni.
Ezért vetettek szemet a jegybank devizatartalékaira. A jegybank függetlensége azonban akadályozza a hozzáférést.
Az állami emlőkön, hatalmi befolyással  felhízlalt, illetve megszerzett vállalatokat működtető »nemzeti  burzsoázia« a magyar gazdaság legnagyobb tehertétele. Mivel nem a piaci  versenyben választódnak ki, nem lesznek  versenyképesek még magyar  viszonylatban sem, nemhogy nemzetközi szinten,  további állami  gondnokságra  szorulnak, felemésztve ezzel azokat a forrásokat,  amelyeknek a hazai kkv-szektor fejlődését kellene szolgálnia.”