Disznók ideje

„Magyarország elmebetegek kezébe került. Ezt szoktam válaszolni Svédországban minden kérdésre, és az ország vezetői nem is sejtik, hogy mekkora szolgálatot teszek nekik ezzel. Lehülyézni őket ugyanis sokkal méltányosabb, mintha az ember elmesélné összes csörtetésüket, ahogyan legázoltak, föltúrtak mindent és kirabolták a makkost. Nem arról van szó, hogy a svédek nem értenék a részleteket, dehogyisnem értenék, ők azt nem fognák fel, hogy miért nincsenek már hónapok ótamásfélmilliós tüntetések, én pedig miért nem vetettem be magam már rég a közeli hegyekbe, előkészíteni az ellenállást. Nekünk Jánoshegyünk van, feleltem erre tavaly kínomban, kétcentis hónál már nem jár a busz, le se bírnánk jönni ellenállni, azóta is ezen gondolkodnak.(...)

Olvasom, hogy a szoclib lapok még az adventi készülődés meghitt napjaiban is csak kritizálni és gyűlölködve számon kérni tudnak, nincs bennük keresztényi szeretet. Ha azt veszem, hogy csakis advent idején miket művelt ez a kormánynak, parlamentnek nevezett társaság keresztényi szeretetből kifolyólag, akkor a vaddisznókonda csörtetése szelíd udvariassági látogatás volt az államfőnél. Gyűlölködve? A gyűlölet egész embert kíván, azzal kell kelni s azzal feküdni, ennyit ezek nem érdemelnek meg. Én ezeket az embereket egyszerűen nem szeretem, viszolygom tőlük, minden lépésük, gondolatuk álságos, a szentestéjük is az, istenfélést játszanak, de figyeljük majd meg az éjféli misén, hogy fogalmuk sincs a liturgiáról, és már a Miatyánkba belesülnek.”