Jön-e a politikai légicsapás Nyugatról?

„A nyugati kormányoknak úgy kellene »politikai légicsapást« mérniük Orbánra, hogy közben hiányoznak a »szárazföldi támogató erők«, egy ütőképes ellenzék, amely képes lenne legalább kiváltani egy inváziós műveletet, még ha nem is kínálna teljes értékű kormányzati alternatívát. Ezért a legutóbbi időkig a kérdés a »csendes« vagy »látványos« elszigetelés körül forgott, az amerikai nagykövet által átadott demarche épp valami köztes megoldás próbált lenni. Nyilván a tétek emelkedtek az IMF-visszahívása miatt, ami sokakban azt a reményt kelti, hogy az eddig szunnyadó európai kormányok majd most végképp megmutatják Orbánnak. Önmagában ez a felállás is inkább a nyolcvanas évek Latin-Amerikáját idézi, semmint az EU keleti felét. De elvileg még működhet is, elképzelhető Orbán erőszakos domesztifikációja, egy fogcsikorgatva együttműködő magyar kormány. Ez lenne a legjobb mindenkinek, talán még Orbán Viktornak is. Csakhogy utóbbinak ez ehhez érdemi, személyiségbeli változást is kellene eszközölnie...

Azonban ha a miniszterelnök lavírozik, keménykedik, akkor végső soron a »megmenteni vagy veszni hagyni« választás elé állítja a nyugati kormányokat. Az előbbi Orbán számára zöld jelzést adna, és nem kínál távlati kibontakozást. A korábbi görög tapasztalatok miatt erre ma kicsi az esély. Az utóbbi esetben sem lenne okunk örülni. Ha magára hagyják az országot, azt nem azért teszik, mert látnak valamilyen kiutat, biztosak abban, hogy valamilyen kilábalás veheti kezdetét. Erre a belső állapotok ma nem adnak okot, és még mi is csak reménykedhetnénk, hogy egy ilyen kimenetel felnyitja a magyar társadalom szemét. Sokkal inkább önös érdekből teszik, példát statuálnak egy teljesen kilátástalan, reménytelen országgal, amellyel már végképp nem lehet mit csinálni. Tehát az ország vagy sürgősen felmutatja Orbán hiteles alternatíváját, vagy végigmegy a »görög úton«.”