Aki nem alkalmazkodik, az megbukik

„– A válságadók, a beavatkozások a magánjogi szerződésekbe, a magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítása, a visszamenőleges törvényhozás, az adóváltozások hatásának ráterhelése a munkaadókra nem éppen a szerethető arcát mutatja az államnak.

– Ha igaz, márpedig én egyetértek vele, hogy a bizalom jelentősen csökkent a magyar gazdaságpolitikával szemben, akkor azt nem tudomásul kell venni, hanem azonnal el kell kezdeni helyreállítani. Ahhoz azért meg kell inni pár üveg bort, hogy valaki eljusson a sírva vigadásig, mondván, bennünket mindenki elnyom. Erről szó nincs, a világ számára mi nem vagyunk jelentős tényező, nem fordítanak ránk fi gyelmet, hacsak nem vagyunk túl hangosak. Butaság az is, hogy a spekulánsok a tőzsdén és a pénzpiacokon a magyar forintot vagy a hazai cégek részvényeit valami magyarellenes motivációval támadják. Az persze igaz, hogy gondolkodás nélkül kihasználják, ha támadási felületet adunk – csakúgy, mint teszik ezt bármely más ország esetén. Ezek a gondolatok fel sem merülnének, ha a gazdaság helyzete stabil lenne. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy helyreállítsuk a piacok és az államok felénk irányuló bizalmát. Ehhez nem befelé fordulásra, hanem pozitív nyitásra lenne szükség. Konkrét lépések kellenek.

– Például milyenek?

– Jó részüket már untig emlegettük, sokat közülük már az előző kormányok idején is. Tény, hogy a magyar gazdaság válsága nem ezzel a kormánnyal kezdődött. Ma persze az a gond, ami ma érvényesül. Legnagyobb baj a hiányzó bizalom a társadalom szinte minden belső relációjában s a külföld részéről is. Evidencia, hogy az adórendszer elhibázott, ésszerűsíteni kellene az intézményrendszert, visszaszorítani a korrupciót, megállítani az egészségügy és az oktatás erózióját. Ezekhez és a többi, a tervekben esetleg megfogalmazott, de a valóságban nem kezelt gondokhoz jönnek a konkrét gazdaságtechnikai teendők. Néhány példát említek. Egy olyan kis nyitott gazdaság, mint a magyar, akkor tud versenyképes lenni, ha megfelelő kutatási és innovációs bázisra épül. Ezzel szemben mi különadóztatjuk az innovatív cégeket, és rontjuk a fejlesztésre fordított vállalati pénzek felhasználásának feltételeit. Az sem eldöntött igazán, hogy ki a kormányzati gazdája a kutatás-fejlesztésnek. Súlyos intézményi bizonytalanság van, de nemcsak itt, hanem például a kis- és közepes vállalkozások támogatásában. Nincs olyan külgazdasági stratégiánk sem, amely tényleg segítené a magyar cégek nemzetközi piacra lépését. De nonszensz az is, ami a logisztika területén történik. Ezen reálgazdasági problémák többnyire sokévesek, a gond az, hogy a jelenlegi kormány sem tud vagy nem akar ezekkel érdemben foglalkozni. Van azért pozitív példa is, jelezvén, hogy volna lehetőség cselekvésre: kétségtelen eredmények vannak a vállalkozókat sújtó bürokrácia csökkentésében.

– Ha értek is el eredményt, az inkább a kommunikáció területén érhető tetten.

– Be kell látnia a kormánynak, hogy nem független a körülötte zajló világtól. Vannak történelmi adottságok, amelyeken csak nagyon lassan lehet változtatni. Ilyen például a korrupció, amellyel eddig egyik kormány sem bírt. De nem függetlenítheti magát a hatalom a globalizációtól sem. Abba, hogy miként alakulnak a dolgok Európában, csekély beleszólásunk van, abba meg pláne semmi, hogy mi történik a globalizált világban. Nemzetközi megítélésünkön legfeljebb javítani vagy rontani tudunk. Amivel gazdálkodni lehet, az a gazdaságpolitika, persze a másik két korlát között.”