„Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy értsük: az Orbán vezérelte kormány a maga dilettantizmusával, ötlettelenségével és konzekvens ideológia-vezéreltségével annak ellenére elkezdte az összeomlás felé vezetni az országot, hogy ezt a krízis csúcsán a Bajnai-kormány virtuózan elkerülte. Ezzel párhuzamosan azonban még arra is rákényszerítik a politikáról gondolkodókat, hogy folyamatosan mérlegeljék: vajon komolyan gondolják-e, amiket mondanak – tehát valóban ennyire hülyék-e –, vagy pusztán cinikusak, és tudatos néphülyítés zajlik. A gazdasági végeredmény felől nézve ez persze szinte mindegy, az ország mentális állapotáról, politikai kultúrájáról és a különféle helyzetek aktorairól azonban pontosabb látleletet kapunk, ha tudatosítjuk, hogy milyen szemléletmódot képviselnek. Ehhez most tökéletes példát szolgáltatott a hitelminősítés ügye.
November tizedikén az egyik legfontosabb hír az volt, hogy a hitelminősítők hamarosan a »bóvli« kategóriába sorolják az országot. Közvetlenül a Standard & Poor’s nyilatkozatát megelőzően a másik nagy minősítő intézmény, a Fitch Ratings is negatívra rontotta Magyarország államadósi besorolásainak kilátását (igaz, a hosszú futamú deviza- és hazai adósság addigi, közepes besorolásait megerősítette). Nem vitás, hogy egy ilyen minősítésre nehéz presztízsveszteség nélkül reagálni. Nehéz úgy érzékeltetni a kényszerek elfogadásának szükségszerűségét, hogy közben a kormány stabilnak is mutatkozzon, a megrendülésnek se legyen nyoma rajta, és csupán a korrekció szükségességéről beszéljen, a kiigazítások nagyon határozott ígéretével. A kormány azonban ezt a dilemmát nagy ívben elkerülte, és az agresszív vitatechnika két legközhelyesebb elemét választotta: először a szemben álló vélemény tartalma helyett annak indokoltságától értekezett, majd kétségbe vonta a véleménymondó kompetenciáját.”