Vissza az IMF-hez: Egy történet vége

„Az értelmezés meggyökereztetésével lehet ugyan vádolni a médiát (egyesek nem csinálnak titkot abból, egy Godzilla-kabinet meccsen is inkább a szörnynek szurkolnának), de az IMF-et legfontosabb ellenfélként éppen a kormányzat azonosította - a gazdasági miniszter még ezen a héten is a »hárombetűs szervezet« ellen érvelt a parlamentben. Márpedig minden háború alapszabálya az idők kezdete óta: ha a szembenállók egyike a másik zászlaja alá kéredzkedik, az bizony kapituláció. Bár megvan a véleményünk arról a pénzpiaci rendszerről, amely a reálgazdaság vagy az államháztartás adataival vajmi keveset törődik (azok alapján ugyanis bőven vannak nálunk rosszabbul teljesítők még az Európai Unión belül is), s láthatóan leginkább hangulatok vezérlik, akárcsak a hormonváltozásai miatt hisztérikus kamaszt, e feltételek egy-másfél évvel ezelőtt sem különböztek lényegesen a maiaktól. Csak sejthetjük, milyen veszedelmek elkerülése miatt volt kénytelen a kormányzat ezt a döntést meghozni, de azért komolyan felmerül: volt-e értelme az elmúlt év harcait, kockázatait vállalni, ha végül a kiindulóponthoz jutunk vissza.

Aki egy ilyen világgazdasági környezetben a magát szuverénnek tartó közösség számára elengedhetetlen autonómia kivívásán túli ambíciókat dédelget, számolnia kell azzal: végső győzelmet aratni nehéz, gyors kudarcokat szenvedni könnyű. A mostani csatavesztés arra figyelmeztet, a háború megnyeréséhez, egy erősebb Magyarország megteremtéséhez szakítani szükséges azzal a forradalmi politikai retorikával, amely kizárólag a tétek emelésében, a politikára amúgy is jellemző barát-ellenség logika végsőkig való élezésében képes gondolkozni.”